2012-ben is csatlakoztunk a fénylánchoz, mely a Szent Mihály hegyről a Börzsönyből indul.
Az idén új helyszínen, a tanyánkon gyújtottuk meg a tüzet.
Mivel a tanya sincs még teljesen befejezve és nekünk is megsokasodtak a teendőink, nem vállaltam nagyobb lélegzetvételűre az eseményt.
Úgy gondoltam, idén csak úgy csendesen, visszavonultan, egy pár ismerős körében gyújtjuk meg szertüzünket.
Azt hiszem helyesen döntöttem. Mindjárt reggel kiderült, hogy a telefonom is kimerült, a fényképező gépet se hoztam. Így már a készülődés is csak baráti beszélgetések között folyt.
Annak ellenére, hogy a környéken jelentős köd volt, a tanya területén jó időnk volt.
Hamar összegyűlt a tűzrevaló. A forralt bor és a tea is egy-kettő elkészült.
A tűzgyújtáshoz a -6 fokos hidegre való tekintettel elengedhetetlennek véltük némi fényesszencia bevetését.
A nagy köd ellenére még sötétedés előtt ideért a lovas barátom is. Lovát ellátva és öt óra után, mikor befutottak az utolsónak érkezők is, meggyújtottuk a tüzet. Az első próbálkozásra, mint ahogy annak lennie kell, a Jóisten segedelmével fellobbant a láng. Lassan, egyenletesen kezdett felizzani, és fényt hozni sötét világunkba. Néhány bevezető szó után elénekeltük himnuszunkat is, Laci barátomnak köszönhetően, hegedűszó kíséretében.
Fantasztikus látványt nyújtott, ahogy az egyenesen felemelkedő füstben, az ezernyi csillagként felszálló szikra, mint megannyi sóhaj és köszönet szökött az égbe.
A dermesztő hideg dacára is, a tűz melege felolvasztotta a körülötte állók lelkét. A fényesszenciától csillagporossá lett lelkünk, s beszélgetéseinkben azt éreztem jó felé megyünk, még, ha hosszú is az út. Még, ha kinyújtott kezünkkel se mindig érjük el egymást, apró, közelítő lépteink ellenére is.
Lassan a mából holnap lett.
A tűz mellett már csak ketten maradtunk. Az elnyúló csendes pillanatokban, mikor a merengés ködén sikló lelkünk a múltból jövőt alkotott, csak Kozma ritmusos kérődzése hallatszott.
"Fényhozó" barátom úgy döntött, Nimród atyánk tekintette mellett kíséri át a fényt naptámadatig.
Egy kis szalmát hoztunk derékaljnak az akolból, majd én elmentem a kis házba is megrakni a tüzet, hogy ott szundikáljak hajnalig.
Reggelre a telefonom egy kissé észhez tért, így készítettem néhány képet.
Az idén új helyszínen, a tanyánkon gyújtottuk meg a tüzet.
Mivel a tanya sincs még teljesen befejezve és nekünk is megsokasodtak a teendőink, nem vállaltam nagyobb lélegzetvételűre az eseményt.
Úgy gondoltam, idén csak úgy csendesen, visszavonultan, egy pár ismerős körében gyújtjuk meg szertüzünket.
Azt hiszem helyesen döntöttem. Mindjárt reggel kiderült, hogy a telefonom is kimerült, a fényképező gépet se hoztam. Így már a készülődés is csak baráti beszélgetések között folyt.
Annak ellenére, hogy a környéken jelentős köd volt, a tanya területén jó időnk volt.
Hamar összegyűlt a tűzrevaló. A forralt bor és a tea is egy-kettő elkészült.
A tűzgyújtáshoz a -6 fokos hidegre való tekintettel elengedhetetlennek véltük némi fényesszencia bevetését.
A nagy köd ellenére még sötétedés előtt ideért a lovas barátom is. Lovát ellátva és öt óra után, mikor befutottak az utolsónak érkezők is, meggyújtottuk a tüzet. Az első próbálkozásra, mint ahogy annak lennie kell, a Jóisten segedelmével fellobbant a láng. Lassan, egyenletesen kezdett felizzani, és fényt hozni sötét világunkba. Néhány bevezető szó után elénekeltük himnuszunkat is, Laci barátomnak köszönhetően, hegedűszó kíséretében.
Fantasztikus látványt nyújtott, ahogy az egyenesen felemelkedő füstben, az ezernyi csillagként felszálló szikra, mint megannyi sóhaj és köszönet szökött az égbe.
A dermesztő hideg dacára is, a tűz melege felolvasztotta a körülötte állók lelkét. A fényesszenciától csillagporossá lett lelkünk, s beszélgetéseinkben azt éreztem jó felé megyünk, még, ha hosszú is az út. Még, ha kinyújtott kezünkkel se mindig érjük el egymást, apró, közelítő lépteink ellenére is.
Lassan a mából holnap lett.
A tűz mellett már csak ketten maradtunk. Az elnyúló csendes pillanatokban, mikor a merengés ködén sikló lelkünk a múltból jövőt alkotott, csak Kozma ritmusos kérődzése hallatszott.
"Fényhozó" barátom úgy döntött, Nimród atyánk tekintette mellett kíséri át a fényt naptámadatig.
Egy kis szalmát hoztunk derékaljnak az akolból, majd én elmentem a kis házba is megrakni a tüzet, hogy ott szundikáljak hajnalig.
Reggelre a telefonom egy kissé észhez tért, így készítettem néhány képet.
Zúzmara borított mindent a tanyán.
Gyönyörű volt. Tán még, ha behavazott lett volna a táj se lett volna ilyen szép.
Kozma higgadtan figyelte jöttömet.
Ati így szundikált a tűz mellett a mínusz nyolc fokban. Szívós gyerek. Tisztelet, hogy kitartott és táplálta reggelig a tüzet.
A kancsóban, mellyet saját kezűleg készítettem, megfőtt a tea (meg előtte a forralt bor is), hogy a fagyos éjszaka után belülről is melegség járja át a testet.
Délkörül útnak indult a vándor.
Majd már nem tettem a tűzre. Hagytam, hogy a fagyos tél rátenyereljen a parázsra.
Éreztem, az ezernyi szikrával, melyek csillagocskákká dermedtek azon az éjjelen az égen,
valami belőlem is felszállt, hogy vágyként képet alkotva formálja majd fentről a jövőt.
