Oldalak

2013. szeptember 12., csütörtök

Önellátó gazdálkodás mint lehetséges megoldás a gazdasági válságra

"Önellátó gazdálkodás mint lehetséges megoldás a gazdasági válságra" című előadásom után a Szőgyéni Televízió riportot készített velem. Az ügyesen feltett kérdésekből állt össze ez a kis riportfilmecske.



A Vadas tanyán



Alkonyodott.
Az őszi nap sugarai már alig találtak rést a fák ágai közt, hogy még utoljára búcsút intsenek a bágyadt tájnak. Amolyan nedves, nyúlós hideg jött az erdőről.
A várva várt eső a ködöt is magával hozta.
Ebben a nyirkos időben lassan bandukoltam a karám felé.
A kecskék türelmetlen mekegéssel sürgettek, tudomást sem véve, a lassuló világról, amely már érezhetően pihenni készült.
Megálltam.
Nem voltam fáradt, csak jól esett elmélázva gyönyörködni a már erőtlen, de mégis pajkos napsugarak táncán a bokrok alján.
Egy fácán család bogarászott a sűrű kökényesben. Tán kései kelés lehetett, de a fiókák mostanra szépen felcseperedtek.
A giccsesen idillikus hangulatot, a ma valahogy korán vadászatra indult róka törte meg.
Sebbel-lobbal ott termet a fácánok közelében. Az őt, eddig kiválóan álcázó bokrok, hirtelen akadállyá változtak, esélyt adva a fácánok megmaradásának.
A kakas kihasználva a lehetőséget, vergődő menekülést színlelt. Így, csalva el a rókát a tojóitól és a fiataloktól.
A sebesült szárnyú, vergődő színjáték a tarlón ért véget. A becsapott róka bosszúsan figyelte, ahogy a kakas, hangos rikácsolás közepette messze siklott a levegőben.
Mosolyt csalt az arcomra a Jóisten eme kis színjátékkal.
A saját kezűleg készített sámlimon ülve fejtem a kedves kis kecskémet. A tej, ütemesen, sercegve csobbant a félig telt kannában. A fejés monotonitása mindig megnyugtat. Ilyenkor érik be az üzenet. Az üzenet, mellyel a Teremtő tanít.
Az állat képes mindent odaadni, feláldozni, akár a saját élete árán is megvédeni fiókáit, vagyis fajtája jövendőjét.
Ehhez képest, a mai civilizált kultúrember, hajlandó saját önös kényelméért, nem csak saját, de fajtája jövendőjét is feláldozni.
Csend van.
Sötét.
Az utolsó kecskét is megfejtem.
Csak ültem a sámlimon a nyirkos sötétségben. Nem fáztam már. Valami melegítettet belülről.
Egy érzés, hogy van értelme annak, amit csinálunk, s ez újra erőt adott.