Tarlótűz a falunkban

Tikkasztó hőség sújtja a tájat. Május elejétől egy szem eső sem esett. Az ég kékjében, mint lágy sóhaj úszik egy-egy puha bárányfelhő. A nap perzselő tekintete elől, aki teheti az árnyékba vonul. Az izzadság cseppek, mint a rosszul elzárt csapból ütemesen hullanak alá arcomról. A kazal tövében árnyékot keresve pihenek. Szellő nem mozdul, csak a délibáb jár csalóka táncot a távolban.

A nagy árnyék lomhán kúszik a tájra. Felnézek az égre felhőt keresve, de csak a szikrázó kék eget látom. Vissza tekintek a völgyre. Hinni nem akarom, mégis belém hasít a felismerés!

Tűz van!!!

Hihetetlen, ez nem lehet! A tűzoltó autó szirénája viszont eloszlat minden kétséget: Tűz van! Nem is kicsi!

Apám ekkor ér fel hozzám.

-Ég a tarló! - mondja gyorsan.

-Hol, merre? - Érzem az adrenalin elönti testem. A bénító döbbenet, mint kámfor tűnik a semmibe. Bár nem tudom mit, de tennem kell valamit!

-A hegy alatt.

-Mi ég?

-Nem tudom pontosan.

-Gyere, lemegyünk! - Szinte menet közben ül be mellém a terepjáróba.

-Nagy a füst. Nem láttam semmit. Alig tudtam az autóval átjönni. - Mondja izgatottan.

A tűzoltók a majori úton jönnek. Egy közzel hamarabb tértek le, vagy rosszul irányították őket. Az ember azt gondolná ezernyi gondolat önti el egy ilyen helyzetben, pedig nem. Nézek ki a fejemből és ürességet érzek. A gondolatok megakadtak, mint bakelit lemezen a tű.

Csak két szó pörög szüntelen: Tűz van!

Mire leérünk, a tűzoltókat elnyeli a hatalmas füst.

Megállíthatatlan, tajtékozó, vad elem. Panelház magasságú, hömpölygő, szürke szörnyeteg.

A Szentes pince előtt lehúzok az útról, nem merek behajtani az ismeretlenbe.
A pozsonyi is ott áll meg. Elfehéredve, tanácstalanul néz a füstbe.
A Szajkópincét már nem látni. Belefutok a füstbe, de pár lépés után visszafordulok. Elfogy a levegőm. Szemembe pernyét sodor a szél. A körtésen próbálom megkerülni a füstöt. Szemem sarkából látom, ahogy apám letessékeli az öreget az útról a kocsink mellé.

Rohanok mindenen keresztül. A homoktöviseknél az aszfaltúton fújok egyet.
Ide még nem ért fel a tűz. Mind a két tűzoltó autó a falu felőli részen, a még álló gabonától próbálja elvágni a tarlótüzet.
Látom, ott a mieink is! Az önkéntesek!

Hajdan jobb kort megélt, mostanra elhagyott pince áll előttem. Félig kiszáradt bodza és kökénybokrok szorításában alussza Csipkerózsika álmát. A vadszőlő, a komló katonai álcahálóként borul mindenre. A magasba nyúló vén diófák, egykor hűs árnyékot nyújthattak egy pohár borra betérő gazdának. Mára viszont, mint az elmúlás mementója, szinte levél nélkül merednek, akár csontos kezek az égre.

Ebben a szárazságban igazi csemege lehetne egy mindent elsöprő tűzvésznek.

A szél megfordul. Hirtelen felkapnak a lángok.

Tűnődésre nem sok időt hagyva, futni kezd a tűz felém, egyenest neki a pincének. Már a száraz fű is ég. Bárcsak egy lapátot hoztam volna. A pince elől visszarohanok az útra.

Egy autó bukkan ki a füstből. Megállítom. Zoli barátom fia Kéméndről.

- Van nálatok lapát az autóban? - Kérdezem kétségbeesetten.

- Nincs. - Felelik kurtán. - Minek is lenne? Gondolom keserűen.
Már indulnának, mikor Zolika kiszól – Nézted már Krisztinél?

- Próbáltam, de zárva a pince!

- Hátul a búdéban gondoltam.

- Ott nem! - Azonnal rohanok fel. A lakat ugyan rajta, de nincs bezárva. Felvillanyozódok mikor meglátom a három lapátot. Futás vissza.
Az úton Laci jelenik meg. Mint később megtudom, ő hívta először a tűzoltókat.

- Mi a helyzet? - kérdezi az autóból kiszállva.

- Szereztem három lapátot. El kell ütni a tüzet, mert ha fellángol ez a pince, nem fogjuk meg a tüzet. Akkor pedig, ezen a száraz bozóton pillanatok alatt az erdőn van a tűz. - hadartam aggódva.

A következményekbe bele se mertem gondolni. Ilyen aszálykor felmérhetetlen következményekkel járna egy erdőtűz.
Az amerikai és Ausztrál erdőtüzek képei jelentek meg a szemeim előtt.

- Sajnos a szél most felénk hozza a tüzet, egyenest rá a pincékre. – mondja aggódva Laci.

- Igen. Legalább a mieink jöttek volna erre az oldalra. Most nagyon jó lenne, ha itt lennének.

- Szólni kellene nekik.

- Sajnos a kocsiban hagyhattam a telefonom. - Ekkor látom, hogy apám is ideért, meg még valaki. Kezükbe nyomom a lapátokat.

- Én elmegyek kocsival és szólok az önkénteseknek, hogy jöjjenek ide. -kiállt felénk Laci. Csak intek, miközben rohanunk le a pince elé.

- Ricsi, a legfontosabb, hogy lent tartsuk a lángokat. - üvöltöm a füstben.

- Ha nem kapnak magosba a lángok lassabban terjed a tűz, és időt nyerünk, amíg ideér a tűzoltóautó.

A szomszédos pincék rendben tartott, apróra vágott gyepjén nem halad úgy a tűz. Próbálunk egyszerre több helyen lenni.

Egy ponton csak a szűk kétméternyi aszfaltút választja el az álló gabonát a tűztől. Még a szememmel is fogom a tüzet, csakhogy át ne kapjon. Sikeresnek mutatkozik az erőfeszítésünk. A lapátokkal alacsonyan tartott tűz nem fut tovább az álló gabonára.

Végre megérkeznek a mieink. A 2015-ben kapott Iveco CAS15-ös tűzoltóautó most valódi bevetésre kerül falunkban Kőhídgyarmaton is.

A pince mellett a már eltaposott, de a szél által még fel-fel szított tüzeket  könnyedén elfojtotta a fecskendőből előtörő vízsugár. A kökénybokrok között viszont egy nagy körbála lapult. A tűz élvezettel kezdett csámcsogni rajta. Komoly, folyamatos veszélyt jelentő tűzfészket generálva.

- Jani, erre! Ide gyertek! - kiáltottuk.

- A mindenit, a lángok egyre magasabbra csapnak! Gyorsan ide a fecskendővel! - sürgette Jani a csapatot.

- A tömlő a másik oldalra van kihúzva. - Mondom tanácstalanul.

- Át kell húzni a tömlőt. - szólt Józsi.

- Arra nincs idő! - Vetette vissza Jani.

- Kapcsoljátok le. Van még elég tömlőnk. Vegyetek elő újakat!

- Hangzott a határozott utasítás. Megnyugtató volt ez a határozottság. Biztos pont ebben a káoszban.

- Józsi, ti tekerjétek fel azokat ott.

- Robi, ti pedig húzzátok ide az új tömlőket.

- Lajos, indítsd a szivattyút! - Jöttek a vezényszavak.

A motor újra felbőgött. A tömlő végén, a napsugárban csillogó gyöngyfüzérként fröccsent ki a vízsugár. A tűz sisteregve tombolt az elfojtás ellen, de lassan megadta magát, s vissza húzódott a bálára. Innét újra és újra erőre kapva

nyaldosott bele a környező cserjékbe. Ádáz, szűnni nem akaró harc volt.
A tűz és a víz elem feszült egymásnak. Próbára téve egymás erejét.

- Ott távolabb is füstöl az út szélén. Mi megnézzük Ricsivel. - szóltam oda a többieknek. Válaszra se várva indultunk tovább.

Mindenkinek meg volt a maga gondja. Sorra csaptuk el a még füstölgő, időnként lángra kapó tűzfészkeket. A pincéknél lévő gazdák szintén jöttek, ki-ki erejéhez mérten próbálta megfékezni az elszabadult elemet. Volt aki kannában hozta
a vizet, s volt aki szintén lapáttal ügyködött. Vissza gondolva, jó érzés volt látni a közös akarat megnyilvánulását az együtt cselekvésben.

A fehér furgon nagy robajjal fordult be a két pince közé. Biztos nem először veszi be így a kanyart - gondoltam.

Dávid dohogva sietett felénk. A napszemüvegét idegesen igazgatta a feje tetején. Látszott, hogy fáradt.

- Mi történt? - Kérdezte zavartan.

- Még mi sem tudjuk. - Feleltem kurtán, miközben egy kisebb tűzfészket bontottam szét, nehogy újra fellángolhasson.

Ezen az oldalon pont a háza előtt állt meg a tűz.

- Mit csináljak? Hogyan segítsek? Hozzak vödröt?

- Van kutad igaz? Akkor inkább a slagot húzd, és itt a szélét öntözd, hogy erre már ne tudjon terjedni! - Szólt oda neki János.

Összekapta magát, és már húzta is a slagot. Pont időben! A szél irányt váltott, a tűz újra errefelé kezdett haladni.

Pityuék a permetező tartályából locsolták a tarlót. Nehezítve ezzel is a tűz  tovább terjedését. A nyomukban mentem, ahol még láttam izzó szalmát  próbáltam elütni.

- Peti a Hátad mögött újra ég! - ordították felém, és hevesen mutogattak mögém.

Megfordulok. A meglepetéstől földbe gyökerezett a lábam.

Ahol pár másodperce mentem el és semmi jelét sem láttam, hogy lángra kaphatna, embermagasságú lángokban állt a szalma. Ketten is futottak segíteni.

- Mi történt? Hogy lehet ez? - kérdezte Gézabá.

- A lelocsolt szalma alatt át kúszott, és ahol már nem volt vizes, ott lángra kapott ismét. - állapítottam meg hitetlenkedve.

- Mondták ezt a képzésen, de amíg az ember nem találkozik ezzel a jelenséggel élőben, talán nem is tudja felfogni.

Métereket volt képes a vizes szalma alatt áthidalni anélkül, hogy észleltük volna.

- Úgy érzem magam, mint Don Quijote. Reménytelen szélmalomharc. - Panaszkodtam inkább csak magamnak.

A feloldozás egy nagy zöld traktor képében jelent meg, mely nehéz tárcsát húzva széles sávban maga alá temette az égő, izzó szalmát. A fiúk is ideértek az Iveco-val. Az út szélét amíg lelocsolták el is fogyott a 750 liternyi vizük.

- Megtankolhatunk a párkányi hivatásosoktól -mondta Robi.

- Legalább megkérdezzük tudunk e még segíteni? - Toldotta meg Jani.

- Gyerünk mindenki a kocsiba – szólt ki a volán mögül Lali.

Furcsa látvány volt a korom fekete föld. A szél mintha peregve táncot járna az üszkös tarlón, és itt-ott felkapna egy marék pernyét, hogy játszadozó gyerekként szanaszét szórja.

A lángok már eltűntek, csak helyenként füstölgött még néhány kitartó tűzfészek. Mire a hivatásosokhoz értünk, már ők is épp berakodtak. A szalmabálából nem sok maradt. Amit nem a tűz emésztett fel, azt a vízsugár szórta szanaszét.

- Mi a helyzet fiúk? Van még vizetek? - kérdezte a parancsnok.

- Kifogytunk! Megtankoltok?

- Persze! Hozzátok a csövet! - látszott nem először csinálják.

Hangjából kitűnt, hozzászokott az utasítások osztogatásához.

Edzett testalkata, izmos vállai, erős hangja alapjában véve is tiszteletet parancsoló volt. Ezt kihangsúlyozta a ruháján lévő rangjelzése is.

- A fenébe az ilyen helyzetekkel. Két kocsira hárman vagyunk! - morogta ingerülten.

- Nem szabadna, hogy ilyen helyzet fennállhasson. Nem tudtam, hogy most vezessek vagy oltsak? - vallotta be felháborodottan.

Látszott, hogy az élet ezen területén se megy minden tökéletesen.

- Jó, hogy itt voltatok! Látszik, hogy jó csapat vagytok.

Jól esett a dicséret. Valódi visszaigazolás volt egy szakmabelitől, hogy az önkéntes tűzoltókra igen is szükség van. Remélhető, hogy a mostanáig szkeptikus polgártársaink, akik úgy gondolták, teljesen felesleges idő és pénz fecsérlés az önkéntes tűzoltóság, most már belátják létének megalapozottságát.

- Kell mellétek közülünk valaki? - Kérdezte Robi.

- Azt hiszem nem. - mondta, miközben lekapcsolták a tömlőt.

- Ti menjetek végig a Katonaúton! Nézzétek meg nincs e még lappangó tűzfészek! Mi pedig a tarlóról nézzük végig a terepet a nagy autóval.

Ezzel el is búcsúztunk.

Jó volt látni, ahogy előkerültek a nehéz gépek. Minden környékbeli gazda jött és segített, ki tárcsával, ki ekével.

A baj, a szükség, valahogy mindig összehozza az embereket.