Birkanyírás

Tegnap rászántam magam, és megnyírtam a birkáinkat. Mivel jelenleg 3 birkánk, és két bárányunk van, mondhatnánk azt is nem nagy ügy. Igen ám, de mivel generációs hiány van a tudás átadásában, a youtube - ról tanulva leginkább nekivágni nehéz összeszedni az önbizalmat.
Három éve már nyírtunk az unokatestvéremmel 2 birkát, na de azt inkább ne is emlegessük. Akkor fogalmunk se volt hogyan is kellene csinálni, most már legalább láttam olyanokat, ha csak a hálón is, akik tudták mit csinálnak.
Miután az unokatesómmal leszenvedtük a nyírást két teljesen életlen ollóval, még az évben vettem Székelyföldön rendes vadiúj birkanyíró ollót.
Így most már legalább a szerszámom rendben volt.
Elsőnek a kossal kezdtem. Erről nincsenek képeim. Azt hittem megszakadok mire végzek. Minden porcikám fájt.
Megebédeltem, elaltattam a lányomat, majd neki rugaszkodtam a következőnek. Jót tett a pihenő. Ez már valahogy az elején is jobban ment.

Kis idő múlva megjött a segítség.

Így most már ment mint a karikacsapás ;-) .
Valahogy tényleg egyre inkább kezdtem ráérezni az ízére.
Bár még mindig komolyan meg kellett küzdenem, de már a fele időbe se tellett a művelet. Bizonyos részek lenyírásánál viszont igencsak tanácstalan voltam. Jó pár pozíciót kipróbáltam míg végre úgy ahogy nekem is és a birkának is megfelelt.










De azért csak sikerült. Vissza engedtem, és hoztam a harmadikot.

Ő a legkezesebb. Lehet, hogy az ellésnél barátkozott meg velem komolyabban. "Apás szülés" volt, hosszú vajúdással. Beszorult a bárány, s miután vagy egy óra után se bírta megelleni, próbáltam segíteni. Tapasztalatlanságomból nem tudtam megítélni, hogy rendben van e így, vagy sem. Majd, talán  az ősi tudás fuvallatára sikerült, olyan pózba hoznom a bárányt, hogy sip-sup meg is született. Azóta észrevehetően kevésbé félénk, mintha bízna bennem.
A nyírásra is simán hagyta magát elvezetni. Leültettem, és talán nem túlzás, ha azt mondom nyugodtan tűrte.

A fejtől elindulva, gyönyörűen ment minden. Valahogy minden kézre állt. Szinte fáradság nélkül 20 perc alatt kész voltam vele. Nagyon sokat számít a megfelelő tartás, a megfelelő pozíció. Ha kialakul a jó technika, bár mindenképp erő és kitartás igényes munka, de megoldható.

Szeretem az ilyenfajta kihívásokat. Megnyugtat. Megnyugtat az a tudat, hogy ha nincs villany, nincs senki akit elhívhatnék, hogy nyírja má' meg a birkáimat, akkor is megtudom oldani.
Minden ilyen esemény megerősít abban, hogy nincs elveszett tudás. A tudás jelen van, csak lehetőséget kell teremtenünk, hogy életre kellhessen. Ezért is tartom teljesen feleslegesnek a számítógépben tárolni a tudást. Az halott dolog. Másra nem jó, esetleg kedvcsinálónak. Csinálni kell, figyelni, fogékonynak lenni a sugallatra, és megjön az útbaigazítás. Hogy honnan, nem tudom. Tán az ősök hintik ránk csillagporként.

Az élet él, és élni akar

 Pénteken délután, mikor épp a kukoricát zsákoltam a malacoknak, arra lettem figyelmes, hogy valamelyik kecském furcsán mekeg. Pont úgy, mintha az ellést adná hírül.
Hát látom Virág a másodellős kecském, mely tavaly még egyet ellett, most két szép gidával ajándékozott meg.
A képen a gidák alig pár percesek. Az egyik, lehet, hogy mert fiú, máris tudja mit kell keresni, mi az, ami igencsak jó az életben ;-) .

Az anyuka rögtön nekilát a fiacskái toalettjét rendbe szedni. Én is leszoktam őket törölni, főleg ha hidegebb az idő, de olyan hatékonysággal, ahogy az anya csinálja sose sikerült.

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekes ez a Virág. alig pár percre az ellés után neki is lát a falatozásnak. Jóízűen ropogtatja a jó illatú réti szénát. A kicsik továbbra is esetlenül igyekeznek a beléjük kódolt tudás által belecsimpaszkodni az anyuk tőgyébe és jó nagyokat szippantani az életet adó nedűből.

Ő már nagyfiú, van vagy egy 

hetes is ;-) . Nagyon virgonc. Hihetetlen mennyit képesek fejlődni egy hét alatt is. 

Na és legalább a városi Nagyi is megláthatta milyen is az épp megszületett kis kecske. 

Atilla fiam is nagy érdeklődéssel szemlélte a születés misztériumát :-)).

A

A gyerekeinknek azt hiszem nehezen tudom majd bemagyarázni, hogy a kisbabát a gólya hozza.

Nejem legutóbbi alkotásai.

Nejem legutóbbi alkotásai.

A húsvét közeledtével a nejem pár napott nem ment munkába, így hacsak lehetett alkotott. Ebben nagy segítség volt, hogy anyósomék is itt voltak. Mivel én is igencsak elmaradtam a munkákkal a gyerekek teljesen a nagyszülők vették át. Megtapasztalták legalább az unokák csínját bínját.
Az alkotásokhoz visszatérve, csak a kimázazottakról készült képeket tettem fel.





Ez a tálaló tál egy mélyebb, mint az eddig készítettek. A széleit fehér mázzal alapozta meg, majd erre került a piros máz. A kompresszorral most dolgozott teljesen egyedül, így helyenként egy picivel vastagabb mázréteg lett volna az ildomos.

Végre elkészült a csészécske is. A tányérkáját már januárban elkészítette. A csészét márciusban korongozta. Sajnos mostanában nem túl sok időnk marad a fazekasságra, így a díszítéssel csak nemrég lett kész. Most pedig már a transzparens máz is felkerült, így rögtön használatba is lett fogva.

 

A fazekas sárga mázzal mázazot csésze (az amelyik a barnább ;-)) gyorsabban készült. Azt hiszem ez lesz a kedvenc kávés csészém.

Ezt a kis tálikót, mely szerintem épp ideális leveses tányérnak is már nagyon vártam. Azt hiszem ezt a kis korongon készítette. A motívumot pedig a Turáni magyar ornamentika átlapozás után írókázta. Gondolom onnét szedte az alap ötletett.
Örülök, hogy az alkotói energiáit a háztartásban is felhasználható tárgyakon testesíti meg.