Oldalak

2012. április 8., vasárnap

Nejem legutóbbi alkotásai.

Nejem legutóbbi alkotásai.

A húsvét közeledtével a nejem pár napott nem ment munkába, így hacsak lehetett alkotott. Ebben nagy segítség volt, hogy anyósomék is itt voltak. Mivel én is igencsak elmaradtam a munkákkal a gyerekek teljesen a nagyszülők vették át. Megtapasztalták legalább az unokák csínját bínját.
Az alkotásokhoz visszatérve, csak a kimázazottakról készült képeket tettem fel.





Ez a tálaló tál egy mélyebb, mint az eddig készítettek. A széleit fehér mázzal alapozta meg, majd erre került a piros máz. A kompresszorral most dolgozott teljesen egyedül, így helyenként egy picivel vastagabb mázréteg lett volna az ildomos.


Végre elkészült a csészécske is. A tányérkáját már januárban elkészítette. A csészét márciusban korongozta. Sajnos mostanában nem túl sok időnk marad a fazekasságra, így a díszítéssel csak nemrég lett kész. Most pedig már a transzparens máz is felkerült, így rögtön használatba is lett fogva.







 

A fazekas sárga mázzal mázazot csésze (az amelyik a barnább ;-)) gyorsabban készült. Azt hiszem ez lesz a kedvenc kávés csészém.

Ezt a kis tálikót, mely szerintem épp ideális leveses tányérnak is már nagyon vártam. Azt hiszem ezt a kis korongon készítette. A motívumot pedig a Turáni magyar ornamentika átlapozás után írókázta. Gondolom onnét szedte az alap ötletett.
Örülök, hogy az alkotói energiáit a háztartásban is felhasználható tárgyakon testesíti meg.
Posted by Picasa

1 megjegyzés:

  1. Ügyesek vagytok,..csak így tovább..szeretnék még ilyeneket látni.Gratula!

    VálaszTörlés