Foszlányok.
Csak csüngnek a gondolatok egy tovatűnt eseményről, mint elfeledett régi pókhálók.
Itt ragadtak. A most és a volt határán feszülnek.
A tükörbe nézek, értük nyúlok, s megsárgult papír fecniket rendezgetek.
-------------------------------------------------------------------
- Voltál gyermek?
- Nem. A gondolataitok teremtettek, így eleve ilyen lettem.
- Bármilyen formát felvehetnél, nem?
- A gondolataitoknak megfelelő a megjelenési formám.
- Az erőm is a gondolataitokból származik. Az utóbbi pár száz év ínséges volt, kevés erőm volt. Minél többen gondoltok rám jósággal annál szebb és erősebb vagyok.
-------------------------------------------------------------------------
- Van itt még valaki?
- Nincs. Ha szeretnéd, lehetne!
- Hogy hogy?
- Olyan ez mint a rádióadás. Hangoltság. Szabad akarat. Ha szeretnél ide még valakit, akarnod kell! Meg kell kérned! Csak olyan lesz itt, akit képes vagy felfogni.
-------------------------------------------------------------------------
- Magyar vagy? Mi mindig is Magyarok voltunk?
- Ezt máskorra kellene hagyni, amikor a valóság észlelése jobban kiteljesedik benned.
Nem mondott többet. Csak néztem a tüzet.
Hm, gondolom nem érteném meg, azt hiszem valamit nagyon félreérthettünk.
Éreztem tudja mire gondolok. Nyugodt volt és jóságos. Biztonságot éreztem, így tudtam rendjén van és ő is így gondolja.
------------------------------------------------------------------------
Ez, az érzéseken keresztüli kommunikáció hihetetlenül gyors. Ésszel fel sem lehet fogni. Mikor megpróbálom újra gondolni látom mennyire lassú az analitikus agyunk. A különbség akkora, mintha a csigát és a sólymot hasonlítanánk össze.
Itt nincs hazugság, képmutatás, csak a meztelen igazság. Nem lehet csalni. Az érzés tiszta és őszinte. Gyorsabban száguld mint a fény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése