Savanyú káposzta, ahogy mi csináljuk.

Az egyik alapvető gyógyforrása az embernek a téli hónapokban szerintem a savanyú káposzta.
Ehhez az egészségmegőrző alapanyaghoz talán még a tápos városi is hozzá juthat.
Magának a káposztának a megtermelése se egy nagy tudást igénylő feladat. De ha még ez ki is marad, az elkészítésbe fektetett energia viszonzásul megtalálható magában a kész termékben.
Sokan nem értik, miért is fontos a saját magunk által előállított ÉLelemet fogyasztanunk. Azon nagy tévedések homályában bolyonganak, hogy az olcsón megvásárolt élelemre hasonlító valami, ugyan olyan éltető hatással van testükre, mint a saját magunk erőkifejtéséből megteremtett élet.
Ahhoz, hogy az élelem tényleg az éltető erő hordozójává váljék, bonyolult, az emberi szemnek láthatatlan, egymásra ható folyamatok kölcsönhatásából edződött erőt kell tartalmaznia. Ez nem valósulhat meg anélkül, hogy fizikai kölcsönhatásba ne kerülnénk a később élelemként szolgáló élettel.
A savanyú káposzta létrejötte,csak rengeteg kölcsönös fizikai kapcsolat árán valósulhat meg. A jó savanyú káposzta titka nem az előállítási útmutatóban rejlik. Ahány ház, annyi szokás! Sokkal fontosabb a mi hozzáállásunk, a mi érzelmi erőnk.
A káposztát megtisztítjuk, csak a jó kemény fej kerül a hordóba. A torzsáját is kivágjuk. Nem dobódik ki az sem, hisz az állatok ilyen-olyan formában azt is visszajuttatják nekünk.

A megtisztított, számunkra termett káposztát első lépésben apróra vágjuk

Mi ehhez úgynevezett kézi káposztagyalut használunk. Ezt nem is igazán használjuk másra, mert konyha körülményekhez kissé nagy tudású.

Néhány dolognak sajátos mértékegysége van errefelé.
Így van ez a savanyú káposzta esetében is. Az alap egység a nagyi fehér vajlingja.
Ehhez az egységhez mérjük a hozzávalókat.
Egy egység káposzta, majd ahogy folyamatosan rakom a hordóba, hozzá adagoljuk a fűszereket.

Fűszerként köménymagot, fekete borsot, szagos borsot és babérleveleket használunk. Az alapegységhez úgy szemre, mindig egyformán.

A fűszerekkel eget verő nagy hibát nem követhetünk el. A só mennyisége viszont nagyon fontos. Volt már olyan év, hogy úgy elsóztuk, hogy alig lehetett megenni. Csak disznótoros káposztának volt jó. Azóta alakult ki a fehér vájlingos alapegység. Így nem sózzuk el, de belejut a megfelelő mennyiség is, folyamatosan rétegelve.

Fontos, hogy jó tömörítést érjünk el. Kellően belegyúrjuk a káposztát a hordóba.
Mi kerámia hordót használunk, melynek a fedele egy vízzel tölthető karimába ül. Ez biztosítja a légmentes záródást.

Mire a hordónk kezd megtelni a káposzta már levet is enged. A végénél már öklömnyi sós káposztáslében tapicskolunk.
Mivel még olyan nem volt, hogy a káposztagyalu ne kérte volna el a jussát, vagyis véremet adom a savanyú káposztáért, ilyenkorra rendesen kicsípi a sóslé a sebet. Hogy a káposzta miatt, vagy a só miatt, de a vérzés mindig gyorsan eláll a tömködés során ;-).

Így ni! Már kész is az első fázis, melyben tevékeny részünk vala. Miután felkerült a tető pihentetjük. Olyan meleg helyen, hogy forrásnak indulhasson. Miközben halkan dudorásza az élet nagy titkait nekünk, lassan kiforr, s miután elcsendesült, hűvös helyre téve magunkévá tehetjük testi valójában is.