I. téli túra

I. téli túra

A MAG p.t. szervezésében fergeteg havának 21.-ik napján megvalósítottuk az I. téli erőnlét javító téli túránkat.
A tervezett útvonal a kéméndi Iszomfalváról az Ipolymenti hátság gerincén Kövesd érintésével, majd a Burda peremén a piros túra jelzés mentén Kovácsiba az egykori kompkikötőig volt.
A túrára előzetesen bő 20 fő jelentkezett. Többen távolabbi településekről érkeztek, így a szervezésnél megkellet oldani az autók logisztikai mozgatását a kiindulási és a cél állomás között. Ennek megszervezését nehezítette, hogy több jelentkező, csak az utolsó pillanatban jelezte biztosan, tud-e jönni.
Végül is péntek délutánra tisztázódott, hogy a létszám 11 főre zsugorodott, így 3 autóval megoldottuk, hogy z autók már a célállomáson várják a teljes csapatot.
Miután Iszomfalváról a keletre húzódó völgyön, az aszfaltozott úton felértünk az erdészek által szépen kialakított pihenőhelyig, ott délnek fordultunk be az erdőbe, egy erdei utacskán. 

Az út két magaslat közti horpadásban vezetett. A völgy aljában egyre mélyülő vízmosással. A víz néhány helyen szinte kanyon szerű mélyedést vájt a löszös talajba. Ahol véget ért a vízmosás, ott letértünk az ösvényről és felkapaszkodtunk az őzek csapásán a magaslatra. Utunk eddig is felfelé vezetett, de ez a kaptató rendesen bemelegítette a társaságot. Ránk is fért, hisz az induláskor a hőmérő -15 fokot mutatott. 

Miután felértünk és áttörtünk az erdőszéli cserjésen fenséges látvány fogadott. Az erdő félhomályát hirtelen a nap vakító fénye váltotta fel. A fényhatást fokozta az előttünk elterülő sima hótenger által szikrázóan vissza vert napsugárzás is. Ez még a gerinc alatt volt pár méterrel, így az embernek az az érzése támadt, mintha egy végtelen hósivatagba lépett volna. 

Gyorsan előkerültek a napszemüvegek, hisz a jégkristályokon megtörő fény kápráztató hatása az érzékenyebb szeműeket igencsak zavarta.
A hó alatt minden bizonnyal őszi vetés pihent. Gyönyörű sima, megfagyott havon haladhatunk tovább fel a gerincre. A gerincen csodálatos látvány fogadott bennünket. A völgyet kissé leplezte a pára. Ennek ellenére szépen kivehető volt Gyarmat és Kicsind is. A Garam befagyott vizét is látni lehetett, a medret szegélyező fasor foghíjas részein.
Az egész gyarmati szőlőhegy előttünk hevert a Kékítőn magasodó TV toronnyal. Délről a Pilis látszódott, észak-kelet felől pedig a Börzsöny csúcsai magasodtak elénk. A gerincen tartott kis pihenőn, Legtöbben ledobták magukról ruháik egy részét.

 Ezért is nagyon fontos a réteges öltözködés. A völgyben megrekedt -15 fokos hideget itt a napocska jóvoltából felváltotta a – 4 -5 fok körüli hőmérséklet. Ez jelentős különbség nagyon rövid időn belül, és egy kaptatós menet után.
A gerincen könnyedén haladtunk. Útirányunkban már lejtése volt. Ez a rész az Ipolymenti hátságnak a legdélebbi, azt lezáró része.
A szépen tagozódó tájban, még a mostani erőteljes ipari mezőgazdaság romboló hatásán keresztül is látni lehetett az épített táj elemeit. A figyelmes szemlélő előtt kibontakozott az egykor volt, tájba illeszkedő állattartó gazdálkodás több száz vagy ezer éves elemeinek rendszere.
A gerinc végét egy szélesebb mezsgye szegélyezte. Az állatok nyomait követve megtaláltuk a legjárhatóbb átjárót a mezsgye szúrós bozótjában. Egy szép őzbakot fel is riasztottunk a délelőtti napozásából.
A völgyben egy kerek erdőcske közepén megnéztük az itató kutat, majd tovább haladtunk a mára teljesen lepusztul kövesdi pusztára.
A mezsgyék védett déli oldalában, ahol a napocska ereje kis mikroklímát kialakítva már helyi tavaszt hozott megkóstoltuk a táj nyújtotta eleséget.
A tyúkhúr, a szamóca, már ilyen körülmények között is képes új hajtásokat hozni. Ezen vadnövények életereje hatalmas, ha megfelelő alázattal nyúlunk hozzájuk, képesek vele minket is önzetlenül segíteni. A csipkebogyó is értékes, édes nektárként nyújtotta kincseit.
A mezsgye fugáiban bizony kellemetlenül felerősödött a légmozgás. Ez a tájnak se tesz jót. Régen ezért különös figyelemmel gondozták, vigyázták a mezsgyéket. A mezsgye bőséget hozott a tájba, mind a növényeknek – állatoknak, mind az embereknek. Sajnos mára a feledés homályába vész eme fontos tudás.

 

A romos puszta, mint egy poszt apokaliptikus település képét festette. Nagyon lehangoló, hogy az egykor virágzó gazdaság ennyire az enyészeté lehessen.
Itt már laposon haladtunk, majd az útról letérve lerövidítettük utunkat a kövesdi szőlőhegy innét nyíló völgykatlana felé. Egy rövid távon szántáson kellett átkelni. Ez jó tanulság volt, hogy a szántást kerülni kell, hisz nagyon fárasztó és veszélyes is a fagyott, hóval takart buckákon botrogni.
A térképről tudtuk, hogy egy kis patakocska keresztezi utunkat. Bár gondoltam, hogy teljesen be lesz fagyva és gond nélkül átkelhetünk rajta, azért az átkelést oda irányítottam, ahol egy két fa szegélyezte a patakot. Más időjárási viszonyok esetén, a legrosszabb esetben kötéltechnikával átmászhatott volna a csapat.
A völgykatlan északi oldalán vezetett fel a szőlőhegyi út. Fenn a legmagasabb pontján, már kellően elfáradva egy tisztáson letáboroztunk. Kis tüzet gyújtottunk. Megvolt bennem a szándék hogy szikravetővel gyújtjuk a tüzet, de mivel az első fellobbanáson nem jutottunk túl, egy kicsit rásegítettünk. Nem ez volt a túra célja, és nem szerettem volna ezzel húzni az időt. A tűznél megmelegítettük az ebédünket. Jól esett a pihenő. Az utolsó szakasz kissé monoton volt, ezt jól levezette ez a kb. 40 perces ebédszünet. 

A táborbontás után lefelé vitt az utunk, be a faluba, ahol csatlakoztunk a pirossal jelölt túraútvonalhoz.
Na innét jött az ebédet felemésztő komoly kaptató. Jóval több mint száz méteres szintkülönbséget hidaltunk át relatív rövid idő alatt. Kárpótolt viszont, hogy folyamatosan sütött ránk a napocska. A kellemes körülményeknek, és a csapat edzettségének köszönhetően jó tempóban, ügyesen haladtunk.
A Burda peremén vezető gyönyörű kilátást nyújtó útvonal mindenkivel feledtette az út fáradtságos voltát.

Az alattunk elterülő szakadékos peremrészek, a szemközt elterülő Esztergomi táj a bazilikával, a most hatalmas jégtáblákat vonszoló fagyos Dunával lélegzet elállító látványt nyújtottak.

A piros túraútvonal, mondhatjuk úgy is kissé híján van a karbantartásnak, így szinte őserdei jelleget nyújtott. Az úton keresztbe dőlt fák főleg a kék útvonal kereszteződésétől szaporodtak meg. Ezen a részen előttünk a hó leesése óta mindössze két ember járt. A nyomokból ítélve egy férfi és egy gyerek vagy nő.
Az útnak ez a rész a hegy északi oldalán vezetett. Itt a napsugár végképp nem vékonyította még el a havat, így a porhó szinte mindenhol lábszárközépig ért.
Ez rendesen megviselte a cipőinket. A csapattagok itt estek a legtöbbet. Az út viszonyok mellett erre a fáradtság is rásegített. A nehézségeket mint egy ellensúlyozandó, egyszer csak egy muflonnyáj loholt el előttünk alig pár méterre.
Gyönyörű látvány volt a kidőlt fákon átszökellő állatok kecses vonulása.
A völgybe leérve az öregotthon kerítése mellett leértünk a sínekig.
A parkolóra érve elégedetten nyugtáztuk, hogy épségben, egészségben teljesítettük a távot, mely a kitérőkkel majd 20 km-re duzzadt.

A fiatalok nem hagyhatták ki, hogy a pici öböl befagyott jegén ki ne próbálják szerencséjüket. Mikor hazaindultunk a hőmérséklet újra zuhanni kezdett és már – 10 fokot közelítette.
Összességében elmondhatjuk, a túra célkitűzéseit teljesítettük. Egy tanulságos, erőnlétnövelő túra élményével térhettünk haza. Mindenki megtapasztalhatta, milyen az amikor változó terepen, nagy hő és időjárási különbségek mellett kell teljesítményt nyújtani. Az ilyen helyzetben mennyire fontos, hogy megfelelően rétegesen öltözködjünk.
Köszönöm a csapatnak ezt a felejthetetlen élményt. Remélem hamarosan újra találkozunk!