Tarlótűz a falunkban

Tikkasztó hőség sújtja a tájat. Május elejétől egy szem eső sem esett. Az ég kékjében, mint lágy sóhaj úszik egy-egy puha bárányfelhő. A nap perzselő tekintete elől, aki teheti az árnyékba vonul. Az izzadság cseppek, mint a rosszul elzárt csapból ütemesen hullanak alá arcomról. A kazal tövében árnyékot keresve pihenek. Szellő nem mozdul, csak a délibáb jár csalóka táncot a távolban.

A nagy árnyék lomhán kúszik a tájra. Felnézek az égre felhőt keresve, de csak a szikrázó kék eget látom. Vissza tekintek a völgyre. Hinni nem akarom, mégis belém hasít a felismerés!

Tűz van!!!

Hihetetlen, ez nem lehet! A tűzoltó autó szirénája viszont eloszlat minden kétséget: Tűz van! Nem is kicsi!

Apám ekkor ér fel hozzám.

-Ég a tarló! - mondja gyorsan.

-Hol, merre? - Érzem az adrenalin elönti testem. A bénító döbbenet, mint kámfor tűnik a semmibe. Bár nem tudom mit, de tennem kell valamit!

-A hegy alatt.

-Mi ég?

-Nem tudom pontosan.

-Gyere, lemegyünk! - Szinte menet közben ül be mellém a terepjáróba.

-Nagy a füst. Nem láttam semmit. Alig tudtam az autóval átjönni. - Mondja izgatottan.

A tűzoltók a majori úton jönnek. Egy közzel hamarabb tértek le, vagy rosszul irányították őket. Az ember azt gondolná ezernyi gondolat önti el egy ilyen helyzetben, pedig nem. Nézek ki a fejemből és ürességet érzek. A gondolatok megakadtak, mint bakelit lemezen a tű.

Csak két szó pörög szüntelen: Tűz van!

Mire leérünk, a tűzoltókat elnyeli a hatalmas füst.

Megállíthatatlan, tajtékozó, vad elem. Panelház magasságú, hömpölygő, szürke szörnyeteg.

A Szentes pince előtt lehúzok az útról, nem merek behajtani az ismeretlenbe.
A pozsonyi is ott áll meg. Elfehéredve, tanácstalanul néz a füstbe.
A Szajkópincét már nem látni. Belefutok a füstbe, de pár lépés után visszafordulok. Elfogy a levegőm. Szemembe pernyét sodor a szél. A körtésen próbálom megkerülni a füstöt. Szemem sarkából látom, ahogy apám letessékeli az öreget az útról a kocsink mellé.

Rohanok mindenen keresztül. A homoktöviseknél az aszfaltúton fújok egyet.
Ide még nem ért fel a tűz. Mind a két tűzoltó autó a falu felőli részen, a még álló gabonától próbálja elvágni a tarlótüzet.
Látom, ott a mieink is! Az önkéntesek!

Hajdan jobb kort megélt, mostanra elhagyott pince áll előttem. Félig kiszáradt bodza és kökénybokrok szorításában alussza Csipkerózsika álmát. A vadszőlő, a komló katonai álcahálóként borul mindenre. A magasba nyúló vén diófák, egykor hűs árnyékot nyújthattak egy pohár borra betérő gazdának. Mára viszont, mint az elmúlás mementója, szinte levél nélkül merednek, akár csontos kezek az égre.

Ebben a szárazságban igazi csemege lehetne egy mindent elsöprő tűzvésznek.

A szél megfordul. Hirtelen felkapnak a lángok.

Tűnődésre nem sok időt hagyva, futni kezd a tűz felém, egyenest neki a pincének. Már a száraz fű is ég. Bárcsak egy lapátot hoztam volna. A pince elől visszarohanok az útra.

Egy autó bukkan ki a füstből. Megállítom. Zoli barátom fia Kéméndről.

- Van nálatok lapát az autóban? - Kérdezem kétségbeesetten.

- Nincs. - Felelik kurtán. - Minek is lenne? Gondolom keserűen.
Már indulnának, mikor Zolika kiszól – Nézted már Krisztinél?

- Próbáltam, de zárva a pince!

- Hátul a búdéban gondoltam.

- Ott nem! - Azonnal rohanok fel. A lakat ugyan rajta, de nincs bezárva. Felvillanyozódok mikor meglátom a három lapátot. Futás vissza.
Az úton Laci jelenik meg. Mint később megtudom, ő hívta először a tűzoltókat.

- Mi a helyzet? - kérdezi az autóból kiszállva.

- Szereztem három lapátot. El kell ütni a tüzet, mert ha fellángol ez a pince, nem fogjuk meg a tüzet. Akkor pedig, ezen a száraz bozóton pillanatok alatt az erdőn van a tűz. - hadartam aggódva.

A következményekbe bele se mertem gondolni. Ilyen aszálykor felmérhetetlen következményekkel járna egy erdőtűz.
Az amerikai és Ausztrál erdőtüzek képei jelentek meg a szemeim előtt.

- Sajnos a szél most felénk hozza a tüzet, egyenest rá a pincékre. – mondja aggódva Laci.

- Igen. Legalább a mieink jöttek volna erre az oldalra. Most nagyon jó lenne, ha itt lennének.

- Szólni kellene nekik.

- Sajnos a kocsiban hagyhattam a telefonom. - Ekkor látom, hogy apám is ideért, meg még valaki. Kezükbe nyomom a lapátokat.

- Én elmegyek kocsival és szólok az önkénteseknek, hogy jöjjenek ide. -kiállt felénk Laci. Csak intek, miközben rohanunk le a pince elé.

- Ricsi, a legfontosabb, hogy lent tartsuk a lángokat. - üvöltöm a füstben.

- Ha nem kapnak magosba a lángok lassabban terjed a tűz, és időt nyerünk, amíg ideér a tűzoltóautó.

A szomszédos pincék rendben tartott, apróra vágott gyepjén nem halad úgy a tűz. Próbálunk egyszerre több helyen lenni.

Egy ponton csak a szűk kétméternyi aszfaltút választja el az álló gabonát a tűztől. Még a szememmel is fogom a tüzet, csakhogy át ne kapjon. Sikeresnek mutatkozik az erőfeszítésünk. A lapátokkal alacsonyan tartott tűz nem fut tovább az álló gabonára.

Végre megérkeznek a mieink. A 2015-ben kapott Iveco CAS15-ös tűzoltóautó most valódi bevetésre kerül falunkban Kőhídgyarmaton is.

A pince mellett a már eltaposott, de a szél által még fel-fel szított tüzeket  könnyedén elfojtotta a fecskendőből előtörő vízsugár. A kökénybokrok között viszont egy nagy körbála lapult. A tűz élvezettel kezdett csámcsogni rajta. Komoly, folyamatos veszélyt jelentő tűzfészket generálva.

- Jani, erre! Ide gyertek! - kiáltottuk.

- A mindenit, a lángok egyre magasabbra csapnak! Gyorsan ide a fecskendővel! - sürgette Jani a csapatot.

- A tömlő a másik oldalra van kihúzva. - Mondom tanácstalanul.

- Át kell húzni a tömlőt. - szólt Józsi.

- Arra nincs idő! - Vetette vissza Jani.

- Kapcsoljátok le. Van még elég tömlőnk. Vegyetek elő újakat!

- Hangzott a határozott utasítás. Megnyugtató volt ez a határozottság. Biztos pont ebben a káoszban.

- Józsi, ti tekerjétek fel azokat ott.

- Robi, ti pedig húzzátok ide az új tömlőket.

- Lajos, indítsd a szivattyút! - Jöttek a vezényszavak.

A motor újra felbőgött. A tömlő végén, a napsugárban csillogó gyöngyfüzérként fröccsent ki a vízsugár. A tűz sisteregve tombolt az elfojtás ellen, de lassan megadta magát, s vissza húzódott a bálára. Innét újra és újra erőre kapva

nyaldosott bele a környező cserjékbe. Ádáz, szűnni nem akaró harc volt.
A tűz és a víz elem feszült egymásnak. Próbára téve egymás erejét.

- Ott távolabb is füstöl az út szélén. Mi megnézzük Ricsivel. - szóltam oda a többieknek. Válaszra se várva indultunk tovább.

Mindenkinek meg volt a maga gondja. Sorra csaptuk el a még füstölgő, időnként lángra kapó tűzfészkeket. A pincéknél lévő gazdák szintén jöttek, ki-ki erejéhez mérten próbálta megfékezni az elszabadult elemet. Volt aki kannában hozta
a vizet, s volt aki szintén lapáttal ügyködött. Vissza gondolva, jó érzés volt látni a közös akarat megnyilvánulását az együtt cselekvésben.

A fehér furgon nagy robajjal fordult be a két pince közé. Biztos nem először veszi be így a kanyart - gondoltam.

Dávid dohogva sietett felénk. A napszemüvegét idegesen igazgatta a feje tetején. Látszott, hogy fáradt.

- Mi történt? - Kérdezte zavartan.

- Még mi sem tudjuk. - Feleltem kurtán, miközben egy kisebb tűzfészket bontottam szét, nehogy újra fellángolhasson.

Ezen az oldalon pont a háza előtt állt meg a tűz.

- Mit csináljak? Hogyan segítsek? Hozzak vödröt?

- Van kutad igaz? Akkor inkább a slagot húzd, és itt a szélét öntözd, hogy erre már ne tudjon terjedni! - Szólt oda neki János.

Összekapta magát, és már húzta is a slagot. Pont időben! A szél irányt váltott, a tűz újra errefelé kezdett haladni.

Pityuék a permetező tartályából locsolták a tarlót. Nehezítve ezzel is a tűz  tovább terjedését. A nyomukban mentem, ahol még láttam izzó szalmát  próbáltam elütni.

- Peti a Hátad mögött újra ég! - ordították felém, és hevesen mutogattak mögém.

Megfordulok. A meglepetéstől földbe gyökerezett a lábam.

Ahol pár másodperce mentem el és semmi jelét sem láttam, hogy lángra kaphatna, embermagasságú lángokban állt a szalma. Ketten is futottak segíteni.

- Mi történt? Hogy lehet ez? - kérdezte Gézabá.

- A lelocsolt szalma alatt át kúszott, és ahol már nem volt vizes, ott lángra kapott ismét. - állapítottam meg hitetlenkedve.

- Mondták ezt a képzésen, de amíg az ember nem találkozik ezzel a jelenséggel élőben, talán nem is tudja felfogni.

Métereket volt képes a vizes szalma alatt áthidalni anélkül, hogy észleltük volna.

- Úgy érzem magam, mint Don Quijote. Reménytelen szélmalomharc. - Panaszkodtam inkább csak magamnak.

A feloldozás egy nagy zöld traktor képében jelent meg, mely nehéz tárcsát húzva széles sávban maga alá temette az égő, izzó szalmát. A fiúk is ideértek az Iveco-val. Az út szélét amíg lelocsolták el is fogyott a 750 liternyi vizük.

- Megtankolhatunk a párkányi hivatásosoktól -mondta Robi.

- Legalább megkérdezzük tudunk e még segíteni? - Toldotta meg Jani.

- Gyerünk mindenki a kocsiba – szólt ki a volán mögül Lali.

Furcsa látvány volt a korom fekete föld. A szél mintha peregve táncot járna az üszkös tarlón, és itt-ott felkapna egy marék pernyét, hogy játszadozó gyerekként szanaszét szórja.

A lángok már eltűntek, csak helyenként füstölgött még néhány kitartó tűzfészek. Mire a hivatásosokhoz értünk, már ők is épp berakodtak. A szalmabálából nem sok maradt. Amit nem a tűz emésztett fel, azt a vízsugár szórta szanaszét.

- Mi a helyzet fiúk? Van még vizetek? - kérdezte a parancsnok.

- Kifogytunk! Megtankoltok?

- Persze! Hozzátok a csövet! - látszott nem először csinálják.

Hangjából kitűnt, hozzászokott az utasítások osztogatásához.

Edzett testalkata, izmos vállai, erős hangja alapjában véve is tiszteletet parancsoló volt. Ezt kihangsúlyozta a ruháján lévő rangjelzése is.

- A fenébe az ilyen helyzetekkel. Két kocsira hárman vagyunk! - morogta ingerülten.

- Nem szabadna, hogy ilyen helyzet fennállhasson. Nem tudtam, hogy most vezessek vagy oltsak? - vallotta be felháborodottan.

Látszott, hogy az élet ezen területén se megy minden tökéletesen.

- Jó, hogy itt voltatok! Látszik, hogy jó csapat vagytok.

Jól esett a dicséret. Valódi visszaigazolás volt egy szakmabelitől, hogy az önkéntes tűzoltókra igen is szükség van. Remélhető, hogy a mostanáig szkeptikus polgártársaink, akik úgy gondolták, teljesen felesleges idő és pénz fecsérlés az önkéntes tűzoltóság, most már belátják létének megalapozottságát.

- Kell mellétek közülünk valaki? - Kérdezte Robi.

- Azt hiszem nem. - mondta, miközben lekapcsolták a tömlőt.

- Ti menjetek végig a Katonaúton! Nézzétek meg nincs e még lappangó tűzfészek! Mi pedig a tarlóról nézzük végig a terepet a nagy autóval.

Ezzel el is búcsúztunk.

Jó volt látni, ahogy előkerültek a nehéz gépek. Minden környékbeli gazda jött és segített, ki tárcsával, ki ekével.

A baj, a szükség, valahogy mindig összehozza az embereket.

Érkezés

Felébredtem.
Nem moccanok.
Az álom határán fekszem mozdulatlan. Olyan selymesen, bársonyos állapotban. Mintha nem is én lennék. A testem nem érzem. Szét vagyok folyva az egész térben.
Majd mintha egy pontba sűrűsödnék a fejemben.
Egy fényes pontba. Ebből milliónyi kis szikra szalad ezernyi fényes úton.
Érzékelni kezdem a beleim, a májam, a tüdőm. Dobban a szívem, mintha most indulna újra. Érzem a kezeim, lábaim, bőröm.
Megrándul az arcom. Megsimogatja a hűvös levegő.
Szempillám megremeg. Kinyithatnám a szemem, de minek?
Az orromban érzem a nedves föld nehéz, kissé kesernyés szagát.
A szellő erőteljes táncot jár. Tán bizonyítani szeretné, hogy akár szél is lehetne. Keveri-kavarja a levegőt, fel-fel kapva szórja szét a pernyét, a tűzkörül alvókra.
Ilyenkor a zsarátnok fel izzik, s sziszegve, ropogva nyögi az átváltozás igáját.
A szemem bár behunyva, látom az izzó vörös fény villogását.
Hátamra fordulok. A mozdulat durvának tűnt ernyedten pihenő izmaimnak.
Újra ellazulok. Ólomsúlyként nehezedik rám a pihekönnyű hálózsák.
A testem, apró porszemcséké válva hullik a semmibe. Csak a fejem marad meg, melyet lágyan simogat a hűs szellő.
Kinyitom szemem. A kristálytiszta égen sziporkáznak a csillagok. A testem aranyporként szállt fel az égre, hogy összesöpöretlenül várakozzon az örökkévalóságban.
Becsukom szemem. A csillagok hívnak, húznak felfelé. A mellettem fekvő társam szuszogásába kapaszkodom. Hangos reccsenéssel kettéhasad egy izzó fadarab.
Megnyugszom, itt vagyok.
Lágy éneket dúdol a szél. Hallgatom az ősi dalt. Táncolni kezdek. Az örvény felkap.
Mint szétszórt csillagok száguldok a sötét semmiben.
Érzem minden rendben, mégis mint megriadt kisgyerek kiálltok: Őrző hol vagy?
Itt nincsenek szavak, gondolatok, az érzés van csupán. Érzem a mosolyát. Érzem, hogy itt van, miközben nem is értem mit jelent az itt. Mindenhol vagyok, és sehol sem, s Ő velem van.
Az égen is felizzik a szertűz zsarátnoka. Ott állunk a kerek izzó tükör előtt.
- Lépj be!
Félnem kellene tudom. Kezem, mint aranyló por, melyet láthatatlan erő tart egyben. Megérintem. Érzem átnyúlhatok. Lassan egyé válok az izzó tükörrel.
Átmegyek.
Hűvös szellőt érzek. Orromban nedves föld nehéz, kissé kesernyés szagát érzem. Ez olyan mint otthon.
– – – – – – –

Kinyitom szemem, a sötétben is látom a susogó, táncot járó faleveleket. A levelek között kukucskáló huncut csillagokat.
Érzem a mosolyt.
Itthon vagyok Otthon.

Ispotály

Gyakran kerestek fel olyan problémákkal, hogy zsibbad a vállatok, karotok, az ujjaitok esetleg az egész kezetek. Legtöbb esetben ez pihenés, alvás közben/után jelentkezik.
A tünetek jelzések, ami annyit jelent, a baj oka nem ott van, ahol fáj, vagy a kellemetlen érzést érezzük, ezek csak okozatok. Ilyen esetekben mindig meg kell keresni a valódi okokat, meg kell keresnünk a baj gyökerét. Ott kell helyre állítani a rendet. A baj gyökere pedig a nyaki csigolyáknál keresendő. A nyaki csigolyákat C betűvel jelölik, és a fejtől indulva számozzák. 7 nyaki csigolyánk van, tehát C1-C7 jelöléssel találkozhatunk. 
Az egyes csigolyák közt futnak ki az idegpályák, melyek behálózzák az egész testet. Minden csigolya közt kifutó idegpálya köteg a test egy bizonyos részét köti be, és biztosítja a kommunikációt a központtal. Az idegszálak rugalmasak és puhák.
Az ember úgy van megtervezve, hogy az ízületek természetes mozgása közben az idegszálak védve legyenek és ne sérülhessenek.
Abban az esetben, ha rendellenesség lép fel a két csigolya illeszkedésében, előfordulhat, hogy az idegszálat nyomás éri. Ez ingerként jelentkezik az idegrendszerben és az általa beidegzett területen zsibbadó, fájó érzésként jelentkezik, a hatás mértékének a függvényében.

Ha megnézzük a mellékelt ábrát, láthatjuk, hogy a nyaki csigolyák közt kifutó idegpályák melyik területért felelnek. Amikor az egyes területeken zsibbadást érzünk tudhatjuk melyik csigolyák közt van a rendellenesség.
A jelzések eleinte finomak. Sajnos sokan ezeket figyelmen kívül hagyják, pedig ebben a stádiumban még könnyen helyreállítható a rend.
A rendellenességet több minden okozhatja. Lehet kisebb balesetből, mint pl. esés, ütés, stb. származó elváltozás. Erre többnyire emlékezünk. Jobb esetben kezeltetjük is magunkat.
Az elváltozást okozó alattomosabb tényező, melyet nehezebben érzékelünk, az izomzat feszültségéből adódik. A folyamatosan feszült izomzat állandó húzása a csigolyákra azokat rendellenes pozícióba mozdítja. Az erőhatásra a csigolyák közti porcréteg és a folyadékkal telt párnácska sérülhet. Ezek a sérülések gyakorolnak nyomást az idegpályákra és okozzák a kellemetlenséget.
Ennek nagyon sok változata ismert, amelyre most nem térünk ki.
Az izomzat feszültsége mind fizikai, mind pszichikai okokra vissza vezethető.
Munkahelyi vagy otthoni stressz, helytelen testtartás, nem megfelelő életvitel, rossz étkezési szokások, mind a nyaki csigolyák rendellenességhez is vezethetnek.
Láthatjuk, hogy nagyon sok tényező játszik szerepet a kellemetlenség kialakulásában. Így a helyreállításnak is sokrétűnek kell lennie.
Az egyes kezelések egymásra is hatással vannak, egymást kiegészítik. Vannak amelyeket szakembereknek kell elvégezniük, vannak amelyeket mi magunknak. A legtöbb kezelést pont mi magunknak kell, hogy elvégezzük, anélkül, hogy másra várnánk sorsunk jobbrafordulásáért.
Legtöbb esetben életvitel változásra van szükség. Több mozgás, úszás, futás, gyaloglás, lovaglás stb beiktatására az életünkbe. Figyeljünk a munkahelyi testtartásunkra. Ez leginkább az ülő munkát végzőkre vonatkozik, ahova a sofőrök is beletartoznak! De a monoton szalagmunkát végzők is figyeljenek a tartásukra. Az izomfeszültségeket a stresszt nagyon jól oldja a víz. Rendszeresen látogassunk meleg vizű fürdőhelyeket. A szaunázás, az izzasztó kunyhós szertartás nem csak az izomzatot, hanem a lelket is nyugtatja, helyre teszi.
Amikor a probléma már tüneti szinten jelentkezik, mindenképp minél előbb keressünk fel masszőrt, idültebb stádiumban csontkovácsot, kenőembert.
Ne hagyatkozzunk csak egy, a számunkra többnyire kellemes kezelésre. Teljes változtatás szükséges a maradandó javulás érdekében. Egy egy masszázs, csontkovácsolás lehet segít enyhíteni a tüneteket, istápol, de önmagában nem oldja meg a helyzetet.
Ha halogatjuk ezeket a változásokat, olyan elváltozások alakulhatnak ki, melyek már maradandó károsodást okozhatnak. Az ilyen esetekben már a manuálterápiák nem igazán hatásosak.
Sajnos egyre fiatalabb korosztálynál tapasztalhatók ezek a tünetek.
Biztos, hogy nem ildomos kivárni azt az állapotot, mikor már csak fájdalom csillapítókkal, nyugtatókkal képes az ember a létezésre. Minden egyes operáció, egyéb mellékhatásokkal jár, 40-50 évesen még túl fiatalok vagyunk az ilyen beavatkozásokra. Inkább változtassunk addig, amíg még lehetséges!
Fiatalok, ne becsüljétek le a tüneteket a jelzéseket! Ezek értetek vannak!

Metamorfózis

Ülök a kanapén. Puha báránybőr öleli testem. Pihenek.
A kályha melege álmosít. Halkan pattog a tűz, s alig szusszanva sisteregve szökik a gőz.
Szemhéjamra ólomsúlyként telepszik a múlt.
Felvillanó képek közt cikázik az értelem.
A múlt a jövő egybefolyt. Révülök.
A jelenbe ránt a korongozógép monoton moraja.
Nézem ahogy egy marék agyagrög dervisek táncát járva nyúlik, majd összerogy, hogy újra nekiinduljon. Puha kezek lágyan egyengetik táncát.
Majd csend.
A forgás megállt.
A rög elveszett.
S mint tapsra váró balerina, izzadtan eszméli önnön valóságának új értelmét a bögre.

I. téli túra

I. téli túra

A MAG p.t. szervezésében fergeteg havának 21.-ik napján megvalósítottuk az I. téli erőnlét javító téli túránkat.
A tervezett útvonal a kéméndi Iszomfalváról az Ipolymenti hátság gerincén Kövesd érintésével, majd a Burda peremén a piros túra jelzés mentén Kovácsiba az egykori kompkikötőig volt.
A túrára előzetesen bő 20 fő jelentkezett. Többen távolabbi településekről érkeztek, így a szervezésnél megkellet oldani az autók logisztikai mozgatását a kiindulási és a cél állomás között. Ennek megszervezését nehezítette, hogy több jelentkező, csak az utolsó pillanatban jelezte biztosan, tud-e jönni.
Végül is péntek délutánra tisztázódott, hogy a létszám 11 főre zsugorodott, így 3 autóval megoldottuk, hogy z autók már a célállomáson várják a teljes csapatot.
Miután Iszomfalváról a keletre húzódó völgyön, az aszfaltozott úton felértünk az erdészek által szépen kialakított pihenőhelyig, ott délnek fordultunk be az erdőbe, egy erdei utacskán. 

Az út két magaslat közti horpadásban vezetett. A völgy aljában egyre mélyülő vízmosással. A víz néhány helyen szinte kanyon szerű mélyedést vájt a löszös talajba. Ahol véget ért a vízmosás, ott letértünk az ösvényről és felkapaszkodtunk az őzek csapásán a magaslatra. Utunk eddig is felfelé vezetett, de ez a kaptató rendesen bemelegítette a társaságot. Ránk is fért, hisz az induláskor a hőmérő -15 fokot mutatott. 

Miután felértünk és áttörtünk az erdőszéli cserjésen fenséges látvány fogadott. Az erdő félhomályát hirtelen a nap vakító fénye váltotta fel. A fényhatást fokozta az előttünk elterülő sima hótenger által szikrázóan vissza vert napsugárzás is. Ez még a gerinc alatt volt pár méterrel, így az embernek az az érzése támadt, mintha egy végtelen hósivatagba lépett volna. 

Gyorsan előkerültek a napszemüvegek, hisz a jégkristályokon megtörő fény kápráztató hatása az érzékenyebb szeműeket igencsak zavarta.
A hó alatt minden bizonnyal őszi vetés pihent. Gyönyörű sima, megfagyott havon haladhatunk tovább fel a gerincre. A gerincen csodálatos látvány fogadott bennünket. A völgyet kissé leplezte a pára. Ennek ellenére szépen kivehető volt Gyarmat és Kicsind is. A Garam befagyott vizét is látni lehetett, a medret szegélyező fasor foghíjas részein.
Az egész gyarmati szőlőhegy előttünk hevert a Kékítőn magasodó TV toronnyal. Délről a Pilis látszódott, észak-kelet felől pedig a Börzsöny csúcsai magasodtak elénk. A gerincen tartott kis pihenőn, Legtöbben ledobták magukról ruháik egy részét.

 Ezért is nagyon fontos a réteges öltözködés. A völgyben megrekedt -15 fokos hideget itt a napocska jóvoltából felváltotta a – 4 -5 fok körüli hőmérséklet. Ez jelentős különbség nagyon rövid időn belül, és egy kaptatós menet után.
A gerincen könnyedén haladtunk. Útirányunkban már lejtése volt. Ez a rész az Ipolymenti hátságnak a legdélebbi, azt lezáró része.
A szépen tagozódó tájban, még a mostani erőteljes ipari mezőgazdaság romboló hatásán keresztül is látni lehetett az épített táj elemeit. A figyelmes szemlélő előtt kibontakozott az egykor volt, tájba illeszkedő állattartó gazdálkodás több száz vagy ezer éves elemeinek rendszere.
A gerinc végét egy szélesebb mezsgye szegélyezte. Az állatok nyomait követve megtaláltuk a legjárhatóbb átjárót a mezsgye szúrós bozótjában. Egy szép őzbakot fel is riasztottunk a délelőtti napozásából.
A völgyben egy kerek erdőcske közepén megnéztük az itató kutat, majd tovább haladtunk a mára teljesen lepusztul kövesdi pusztára.
A mezsgyék védett déli oldalában, ahol a napocska ereje kis mikroklímát kialakítva már helyi tavaszt hozott megkóstoltuk a táj nyújtotta eleséget.
A tyúkhúr, a szamóca, már ilyen körülmények között is képes új hajtásokat hozni. Ezen vadnövények életereje hatalmas, ha megfelelő alázattal nyúlunk hozzájuk, képesek vele minket is önzetlenül segíteni. A csipkebogyó is értékes, édes nektárként nyújtotta kincseit.
A mezsgye fugáiban bizony kellemetlenül felerősödött a légmozgás. Ez a tájnak se tesz jót. Régen ezért különös figyelemmel gondozták, vigyázták a mezsgyéket. A mezsgye bőséget hozott a tájba, mind a növényeknek – állatoknak, mind az embereknek. Sajnos mára a feledés homályába vész eme fontos tudás.

 

A romos puszta, mint egy poszt apokaliptikus település képét festette. Nagyon lehangoló, hogy az egykor virágzó gazdaság ennyire az enyészeté lehessen.
Itt már laposon haladtunk, majd az útról letérve lerövidítettük utunkat a kövesdi szőlőhegy innét nyíló völgykatlana felé. Egy rövid távon szántáson kellett átkelni. Ez jó tanulság volt, hogy a szántást kerülni kell, hisz nagyon fárasztó és veszélyes is a fagyott, hóval takart buckákon botrogni.
A térképről tudtuk, hogy egy kis patakocska keresztezi utunkat. Bár gondoltam, hogy teljesen be lesz fagyva és gond nélkül átkelhetünk rajta, azért az átkelést oda irányítottam, ahol egy két fa szegélyezte a patakot. Más időjárási viszonyok esetén, a legrosszabb esetben kötéltechnikával átmászhatott volna a csapat.
A völgykatlan északi oldalán vezetett fel a szőlőhegyi út. Fenn a legmagasabb pontján, már kellően elfáradva egy tisztáson letáboroztunk. Kis tüzet gyújtottunk. Megvolt bennem a szándék hogy szikravetővel gyújtjuk a tüzet, de mivel az első fellobbanáson nem jutottunk túl, egy kicsit rásegítettünk. Nem ez volt a túra célja, és nem szerettem volna ezzel húzni az időt. A tűznél megmelegítettük az ebédünket. Jól esett a pihenő. Az utolsó szakasz kissé monoton volt, ezt jól levezette ez a kb. 40 perces ebédszünet. 

A táborbontás után lefelé vitt az utunk, be a faluba, ahol csatlakoztunk a pirossal jelölt túraútvonalhoz.
Na innét jött az ebédet felemésztő komoly kaptató. Jóval több mint száz méteres szintkülönbséget hidaltunk át relatív rövid idő alatt. Kárpótolt viszont, hogy folyamatosan sütött ránk a napocska. A kellemes körülményeknek, és a csapat edzettségének köszönhetően jó tempóban, ügyesen haladtunk.
A Burda peremén vezető gyönyörű kilátást nyújtó útvonal mindenkivel feledtette az út fáradtságos voltát.

Az alattunk elterülő szakadékos peremrészek, a szemközt elterülő Esztergomi táj a bazilikával, a most hatalmas jégtáblákat vonszoló fagyos Dunával lélegzet elállító látványt nyújtottak.

A piros túraútvonal, mondhatjuk úgy is kissé híján van a karbantartásnak, így szinte őserdei jelleget nyújtott. Az úton keresztbe dőlt fák főleg a kék útvonal kereszteződésétől szaporodtak meg. Ezen a részen előttünk a hó leesése óta mindössze két ember járt. A nyomokból ítélve egy férfi és egy gyerek vagy nő.
Az útnak ez a rész a hegy északi oldalán vezetett. Itt a napsugár végképp nem vékonyította még el a havat, így a porhó szinte mindenhol lábszárközépig ért.
Ez rendesen megviselte a cipőinket. A csapattagok itt estek a legtöbbet. Az út viszonyok mellett erre a fáradtság is rásegített. A nehézségeket mint egy ellensúlyozandó, egyszer csak egy muflonnyáj loholt el előttünk alig pár méterre.
Gyönyörű látvány volt a kidőlt fákon átszökellő állatok kecses vonulása.
A völgybe leérve az öregotthon kerítése mellett leértünk a sínekig.
A parkolóra érve elégedetten nyugtáztuk, hogy épségben, egészségben teljesítettük a távot, mely a kitérőkkel majd 20 km-re duzzadt.

A fiatalok nem hagyhatták ki, hogy a pici öböl befagyott jegén ki ne próbálják szerencséjüket. Mikor hazaindultunk a hőmérséklet újra zuhanni kezdett és már – 10 fokot közelítette.
Összességében elmondhatjuk, a túra célkitűzéseit teljesítettük. Egy tanulságos, erőnlétnövelő túra élményével térhettünk haza. Mindenki megtapasztalhatta, milyen az amikor változó terepen, nagy hő és időjárási különbségek mellett kell teljesítményt nyújtani. Az ilyen helyzetben mennyire fontos, hogy megfelelően rétegesen öltözködjünk.
Köszönöm a csapatnak ezt a felejthetetlen élményt. Remélem hamarosan újra találkozunk!

Értékőrző téli tábor

Folyó év fergeteg havának első napjaiban a M.A.G. p.t. keretében az önkormányzattal karöltve értékőrző téli tábort szerveztünk. A tábor elsődleges célja egy újabb régi mesterség a kosárfonás tovább éltetése volt. A fő program mellett természetesen ezen téli időszak szokásos foglalkozását a szövést is felelevenítettük.
A felnőtteken kívül a gyerekekre is gondoltunk. Lehetőségük volt nemezelni, agyagozni, peddignádból fonni, mint a felnőttek, vagy éppen csak önfeledten játszani.

A táborról Dániel Erzsébet tollából egy cikk is megjelent, a Felvidék legnagyobb internetes hírportálján a Felvidék.ma - n.

http://felvidek.ma/2017/01/elni-kicsit-maskepp-emberebbul/

Akik használják a facebook szociális hálózatot azok a MAG oldalán képes beszámolókat is találnak az egyes napokról.
első nap:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1324017847640366.1073741830.162055677169928&type=1&l=dfc828a226 

második nap:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1326625577379593.1073741831.162055677169928&type=1&l=79f52ce0e0

harmadik nap:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1328605650514919.1073741832.162055677169928&type=1&l=944f2b8c6e

negyedik nap:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1332014046840746.1073741833.162055677169928&type=1&l=4495b75120

ötödik nap:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1332890216753129.1073741834.162055677169928&type=1&l=a048aa9253

Hamarosan, amíg még nem indul be a nedvkeringés a fákban, egy túra keretében végig járjuk a falunk vízpartjait a fonáshoz megfelelő fűzfavesszők felkutatására és gyűjtésére. Aki szeretne csatlakozni nálam jelentkezzen. A pontos időpontot még egyeztetjük.

Vadas családi birtok

A Vadas családi birtokunk nem vállalkozás, hanem egy életmód.
Az életmódunkból kifolyólag műveljük, végezzük azokat a tevékenységeket, melyek jellemzőek mireánk. Ennek az életvitelnek szerves része,
hogy a természetben, azzal összhangban, annak ritmusában folyik életünk.
Igyekszünk megteremteni az egyes tevékenységek közti összhangot, úgy,
hogy egyik se kerüljön túlsúlyba a többi rovására.
Az egyik, talán leglátványosabb része életünknek a növénytermesztés, állattartás, és ezen tevékenységek eredményeinek feldolgozása.
A másik ismert részlet a kézművesség, ezen belül is a fazekasság.
Ezek semmivel sem fontosabbak, mint a kevésbé látványos, életvitelünkből adódó tevékenységeink.
Az egyik ilyen például a gyógyászat. Ez is, mint a többi tevékenységünk elődeink örökségére épül, azt próbálja minél teljesebben és szervesen beilleszteni életébe.
A kívülálló számára ennek legészrevehetőbb aspektusa a csontrakás, kenés, inazás vagy ahogy errefelé leginkább ismerik a csontkovácsolás. Ez a mű szó annyira beleivódott a köztudatba, hogy többnyire mindenki ezt használja, pedig ezt a tevékenységet ez fejezi ki a legkevésbé. A manuálterápiák közt még megemlíteném a masszírozást és a köpölyözést is, mint gyakran alkalmazott gondoskodást.
Legalább ilyen fontossággal bír a gyógynövények használata. Kezdve a növények fizikai felismerésétől, a bensőjük megismerésén át, a mindennapi életünkbe való beillesztésig. Hozzávetőleg 20-30 növényről van tapasztalati tudásunk.
Nem csak teájukat építettük bele életünkbe, hanem gyógyírek, kenőcsök, tinktúrák, elixírek, valamint fermentált kivonatok formájában is.
Külön említeném a ráolvasásokon, igézéseken, valamint egyéb lelki gyógymódokon alapuló istápolást. A mai európai ember számára talán,
a gyógyászat eme aspektusa a legismeretlenebb. Hatásmechanizmusát elfelejtette, és mint nem létező ismeretlent kihajította a szemétdombra.
Pedig eme ismeret hiányában a gyógyászat többi része csak hiábavaló erőlködés.
A gyógyászat alappillére a test, lélek, szellem hármasságának harmóniája.
Az életvitelünket jelentősen befolyásoló további tényező a tanítás, az ismeretek átadása a mintaként alkalmazott gondoskodás. A tudásunk nagy részét őseinktől kaptuk kölcsön a jelen életünkben való boldogulásunkhoz. A magunk kis tapasztalását hozzá téve, s ezzel idomítva a jelenlegi világ keretrendszeréhez, felelősek vagyunk ezt tovább adni utódainknak.
Életünk legfőbb igyekezete megteremteni azokat a feltételeket, melyek keretében mindez életre hívható.
Ez messze túl mutat és nem összeegyeztethető családi birtokunk mezőgazdasági vállalkozásként való feltételezéséhez.
Amennyiben erőm engedi, folyamatosan bemutatunk az életünk ezen részeinek vetületeiből is annyit, amennyit ez a felület lehetővé tesz. Aki ennél több ismeretre vágyik az keressen személyesen.