Advent

   Az évköri változásrend egyik kiemelt pontjához érkeztünk.
Ma a legrövidebb a nappal és ebből kifolyólag a leghosszabb az éjszaka.
A teremtett világban ilyenkor a legkevesebb a fény.
Sokan úgy tartják, most viaskodik a fény és a sötétség. Segítenünk kell a fénynek, hogy legyőzze a sötétséget, mondják. Azt sugallják, mintha harc lenne, küzdelem. Pedig valójában szó sincs küzdelemről. Ami nincs az ellen nincs értelme harcolni.
A Jóisten teremtette a világot, és a lényéből kifolyólag, az, akiben csak jóság van, nem teremthet rosszat, csak jót. Minden ami van, azt a Jóisten teremtette. Amit nem Ő teremtett, az nincs is. Csak az emberek találják ki.
Sötétség sincs, csak fénytelenség. Csak a fény van! Csak a fény létezik.
A sötétség nem más, mint a fény hiánya. A hiány ellen nem lehet, és nem kell küzdeni. Nem kell harcba indulni. Nem kell harci indulókat dobolni.
Nagy csinnadrattákkal harci lángba borulni. Kihevülve harci táncot járni. Nem kéne a fénytelenséget tobzódva ünnepelni!
A fény eljön, mert tudja a rendet. A rendet, melyhez nekünk is igazodnunk kell. Mi is tudjuk, hogy eljön. Nincs ebben semmi misztikum. Nem kell hozzá színészkedni.
Amikor biztosan tudjuk valaminek (valójában tőlünk független dolognak) az eljövetelét, akkor nem a beteljesülés pillanata a lényeg, ha nem a várakozásé. Felkészülsz a fogadására.
Nem a fénytelenséget kell ünnepelni, hanem a fény születését.
Egy gyermek születésére is felkészülünk. Várunk, vágyakozunk. Csendben, nem nagydobra verve, meghitt, intim áhítattal. Nem ujjongunk, ünnepelünk a szülési fájdalmak megjelenésekor.
Akinek volt szerencséje részt venni otthoni szülésben. Vagy lehetősége volt ehhez a magasztos eseményhez megfelelő körülményeket teremteni,
az tudja, milyen az az örömteli várakozás.
Csendben, halk áhítattal együtt várni a pillanatot. Olyan csendben, hogy hallani a gyertyák lángjának táncát. Ebben a formában ez a valódi áldott állapot.
A várakozás szent állapota, melyben ünneplőbe öltözik lelkünk. Ilyenkor az angyalok fuvolái szólnak, nem harci dobok.
A világ világosságának a születésének is ilyennek kell lennie.
A világ világossága, valójában nem kint születik újjá, hanem bent.
Minden emberben külön külön, de mégis együtt és egyszerre a teremtett világ rendjében. A világ világosságának születésére ugyanúgy kell felkészülni, mint egy gyermek születésére. Csendben, áhítattal várni. Tisztába kell tenni lelkünket, hogy méltó hellyel kínálhassuk a bennünk megszülető fényt, a világ világosságát!
És szála alá poklokra, hogy harmad napon feltámadjon. Mától harmadnapig a fény szűkében leszünk. Harmadnapon feltámad, s megszületik a világ világossága. Akkor ujjongjunk és örüljünk! Táncoljunk és daloljunk! Rázzuk fel a szunnyadókat csörgős bottal! Indítsuk újra az életet!

Az út

Az utóbbi időben jutott a csapadékból elég rendesen.
Minden átázott. A vályogos, agyagos talaj csúszós, mint a jég. Közben ragaszkodóan tapad a bakancsomhoz. Ezzel is tovább nehezítve a járást.
Az embernek semmi kedve kimenni. De a feladatokat el kell végezni, ha tetszik, ha nem.
Végre bejövök. A szobában csendesen dorombol a kályha. Jó itt bent.
Rá jövünk, hogy valami az autóban maradt.
Az pedig lent van. Kb. egy kilcsi és 80 méter szintkülönbség.
Épp besötétedett. Az év ebben a szakaszában már hamar sötét van.
Valakinek be kell vállalnia az utat. Nem kérdés, én leszek az a valaki.
Mély lélegzet, bakancs vissza, csak egy kis kabát a mellényre.
Megenyhült. Pár napja még -6 fok volt. Most meg kis híján +10 fok van.
Lámpát nem is viszek, minek. Jobb, ha hagyom, hogy megszokja a szemem a sötétséget. A lámpa amúgy is mindig akkor romlik el, amikor a legjobban kellene.
Régen a pásztoroknak sem volt fejlámpájuk, mégis elboldogultak akár az erdőn is éjnek évadján.
Fogom a botom, anélkül nem igazán indulok el gyalog sehova.
Az út nyálkás, sikamlós.
A fagyok lehozták a leveleket. Ez még fokozza az út csúszósságát.
A botomra támaszkodom, jó segítség.
A szemem gyorsan megszokja a homályt. Keresem a füves részeket.
Ott kényelmesebb és könnyebb a haladás.
Hiába mentem le. Az autóban nincs a keresett dolog.
A botra támaszkodva szemlélem a tájat. A települések fényei hunyorognak a csillagos éjszakában. Budapest fényszennyezése akkor, hogy még azt is látni a Pilis hegyei felett.
Csend van. Semmilyen gép sem zúg. Senkinek sincs kedve kijönni a pincékhez. A jó meleg szobácskákba húzódnak vissza az emberek. Mint megrögzött kukkolók bámulnak a dobozokban, tán sohasem volt életeket.
Fel villan bennem ködös foszlányokon keresztül egy régi kép.
A pincék sora nyújtózik a sötétben. Apró ablakaikon halványan dereng a lámpafény. Tesznek vesznek a gazdák. Egyengetik a szőlő útját, hogy ízletes jó borrá forrjon ki. Itt ott nótaszó hallatszik. Későre jár már, s kiürült eddigre jó pár pohár. Majd lassan minden mécses elalszik. A csönd pedig a hegyre teríti sötét takaróját.
A csend maradt. Itt van velem a sötétségben.
Visszaindulok.
Ha az ember megszokja, már gond nélkül halad a sötétségben.
A csillagok hunyorgó fénye elég, hogy jó tempóban haladjak.
Lenge szellő meg megrázza a fák ágait, lesöpörve a még makacs leveleket.
Déli áramlás van.
Meleget hoz.
A lehulló falevelek mint játékos pillangók szállnak a kavargó szélben.
Az ősz tündér játszik. Érzem kísér, meg meg simogat, örömet lopva szívembe. Megállok.
Nem messze járnak át az őzek a vetésre legelni.
Megvárom őket.
A szellő engem segít.
Hallom óvatos lépéseik neszét. Sejtenek valamit, bár nem érzik. Ösztönük óvatosságra inti őket.
Elmélázok. A pislákoló csillagok rajzait lesem.
Önkéntelen a mozdulat, melyet hangos horkantás követ. Már hallom is,
amint a sűrűbe húzódnak.
Érdekes, ahogy kevesebbet lát az ember, úgy kezd finomabban hallani.
Tovább várok.
A bak jön.
Óvatosan kerülget, kémlel.
Behunyom a szemem.
Hallom sorra suhannak át az úton, be a lenti ligetbe.
Míg nem kapnak jelt, ki egy se merészkedik. A horkantás óta szinte hangtalanul lépnek.
Feljebb jövök.
Lassan óvatosan lépek.
A füvön megállok és egy fának dőlve kémlelem tovább az ezernyi fényes pontot.
Teljes a csend, ide már nem ér fel az országút zaja.
Béke van, élvezem.

A tűznél II.

Folytatás

 


Foszlányok.
Csak csüngnek a gondolatok egy tovatűnt eseményről, mint elfeledett régi pókhálók.
Itt ragadtak. A most és a volt határán feszülnek.
A tükörbe nézek, értük nyúlok, s megsárgult papír fecniket rendezgetek.


-------------------------------------------------------------------
- Voltál gyermek?
- Nem. A gondolataitok teremtettek, így eleve ilyen lettem.
- Bármilyen formát felvehetnél, nem?
- A gondolataitoknak megfelelő a megjelenési formám.
- Az erőm is a gondolataitokból származik. Az utóbbi pár száz év ínséges volt, kevés erőm volt. Minél többen gondoltok rám jósággal annál szebb és erősebb vagyok.

-------------------------------------------------------------------------

- Van itt még valaki?
- Nincs. Ha szeretnéd, lehetne!
- Hogy hogy?
- Olyan ez mint a rádióadás. Hangoltság. Szabad akarat. Ha szeretnél ide még valakit, akarnod kell! Meg kell kérned! Csak olyan lesz itt, akit képes vagy felfogni.

-------------------------------------------------------------------------

- Magyar vagy? Mi mindig is Magyarok voltunk?
- Ezt máskorra kellene hagyni, amikor a valóság észlelése jobban kiteljesedik benned.

Nem mondott többet. Csak néztem a tüzet.
Hm, gondolom nem érteném meg, azt hiszem valamit nagyon félreérthettünk.
Éreztem tudja mire gondolok. Nyugodt volt és jóságos. Biztonságot éreztem, így tudtam rendjén van és ő is így gondolja.

------------------------------------------------------------------------

Ez, az érzéseken keresztüli kommunikáció hihetetlenül gyors. Ésszel fel sem lehet fogni. Mikor megpróbálom újra gondolni látom mennyire lassú az analitikus agyunk. A különbség akkora, mintha a csigát és a sólymot hasonlítanánk össze.
Itt nincs hazugság, képmutatás, csak a meztelen igazság. Nem lehet csalni. Az érzés tiszta és őszinte. Gyorsabban száguld mint a fény.

Hajnal

Hajnal van.
Pirkad, s a puha, bársonyos, mindent elfedő sötétség, lassan szakadozni kezd, mint a viseletes gúnya.
Az álmos lomhaságot csak hizlalja a már két napja, apró csöppekben szotyogó eső. Mostanra minden átázott, nedves nyirkos, igazi ködös október közepe van. Ha ki is megy az ember dolgát végezni, rögtön visszakívánkozik a szoba melegébe, mely még tegnapról itt felejtette magát.
A kályhában lassan éled a tűz.
Nyekereg, sistereg a kissé nedves fa. Mintha a tűz is álmos lenne még. A kályha nagyokat nyögve, pattanva emészti magába a hőt.
Leheveredek a kanapén. A puha birkabőrök kellemes nyugalmat árasztanak.
A szobában uralkodó sötétség lassan megszelídül. Szürkeséggé keveredik a nehezen pirkadó hajnal világosságával.
A gyertyafényben táncoló árnyak is csüggedten megkopnak, majd mint lomha csigák kúsznak a sarkok felé.
A szobát eddig teljesen betöltő gyertyafény is már csak az asztal körül lengi könnyű táncát.
A fedő sisteregve pattan fel a kiáramló gőz előtt. A tűz hevének erénye a vízzel,
a gőzölgő kávé illatával tölti meg a szobát. Kellemes megnyugtató rítus.
A csendben szinte hallani az ernyedt puhaság neszét.
Kandúr Bandi gondol egyet, majd a puha pokrócról felugrik hozzám.
Lágyan helyezkedik, majd elnyúlik az ölemben, s halk dorombolással nyugtázza elégedettségét.
A legfinomabbak mindig a kávé első zamatos kortyai. A forró ital simán szalad végig testemen. Elnyúlok a kanapén, s a csöndben az eső játékos kopogását hallgatom.

Időjárás

       Mióta életvitelünkkel jobban hozzásimultunk a természethez, az időjárás igen jelentősen meghatározza tevékenységünket.
Az időjárás milyensége itt nem csak azt jelenti, hogy reggel viszek-e esernyőt munkába vagy sem, hanem napok/hetek munka terveit kell eszerint igazítani.
Előre látni, hogy milyen idő lesz, itt létkérdés. Így volt ez az elődeinknél is. Ezért is találhatunk rengeteg időjósló hiedelmet, megfigyelést eleink hagyatékában.

Talán 3 éve figyelem, jegyzem az időjárást. Próbálom összevetni a hagyatékként kapott tudással. Igen, vannak köztük babonaságon alapuló, megmosolyogtató tézisek is. A legtöbbje viszont használható tudás, melyhez sokszor az én tudásom a kevés, hogy megértsem az összefüggéseiket.
Egyre gyűlnek a megfigyelések, és megértettem, a népi időjóslás gyökere sokkal mélyebbre nyúlik, mintsem azt eddig feltételeztem. Ez a tudás nem egyszerűen az empirikus megfigyeléseken alapul.
A legmegdöbbentőbb a Luca-naptár volt. Hihetetlenül pontos, hosszú távú előrejelzés. Bár mint mindent, ezt is megkellet tanulnom használni. Sőt a folyamatos használat és megfigyelés által egyre finomodik a használhatósága.
Remélem lesz majd időm kifejteni az e téren tapasztaltakat.

Nézzünk most egy másik, szintén nagyon érdekes jelenséget, melyre idén figyeltem fel. Már december végén nyilvánvaló volt, ezt néhány helyen le is írtam, hogy idén nem lesz egyszerű megfelelő időt találni a lucerna és széna kaszálásokhoz.
Mivel nincs saját gabona vetésem arra nem is gondoltam, hogy az aratásoknál is ekkora gubancot fog okozni az időjárás .

Régebben a kézi naptáramba jegyezgettem fel a napi hőmérsékletet és csapadékmennyiséget. Nem sokra mentem a felhalmozott adattal,
mert nem tudtam milyen összefüggéseket kellene figyelnem.
Egy „véletlen” folytán hozzájutottam a Mária Thun -féle vetési naptárhoz, melyben az égitestek hatásai alapján határozzák meg a legmegfelelőbb időpontot az adott növények műveléséhez. Bevallom, eltartott egy ideig amíg rájöttem a rendszerre, aminek az alapján magát a naptárat készítik, hisz nem egy egyszerű holdnaptárról van szó.
A lényeg nem is a naptáron van. Praktikus kis füzetecske, melyben az egyes napok mellett volt kis hely a megjegyzéseknek.
Ide írtam fel a csapadékmennyiségeket májustól, mivel elveszett a jegyzett füzetem, ahova régebben jegyzeteltem.
Valahogy mindig a kezem ügyében volt a füzetecske és gyakran nézegettem, majd egy idő után leesett a tantusz.

Ha megfigyelitek a fenti képeken az eső nagyjából mindig akkor jött amikor a hold vizes jegy előtt járt.
Ebből szépen kezdett kibontakozni az előre jelzés. Persze ez így túl egyszerű lenne, hisz rengeteg különböző erőhatás érvényesül egyszerre.
De innét meg volt a fonal. A továbbiakban látható, hogy pl. a július elejei hő trigonok teljesen kiiktatták az esőt, és a csapadék csak pára és dunszt formájában tudott érvényesülni, amihez persze egyéb bolygók hatásai is hozzájárultak. 

Elkezdtem leporolni az asztrológiai tudásomat, és újra tanulni jó pár eddig feleslegesnek tűnt dolgot. Megismerkedtem olyan emberekkel akik a témában már évek óta dolgoznak és sokkal sokkal előrébb vannak.
Folyamatosan jöttek, jönnek a válaszok. Miért is itt vagy amott esik éppen. Sokszor nincs is fizikális magyarázata, hogy egy felhőtömb miért épp ott adja ki terhét ahol. 

Nem csak a bolygóállás lényeges, hanem a bolygó által képviselt erő beesési szöge is. Az egyes bolygók mozgása pl. összefüggésben van egy egy ciklon forgási irányával, és útjával stb. Ez a tudás hihetetlenül precízen illeszkedő rendszert fed fel. Ennek a tudásnak olyan mély a kútja, hogy az ember szinte beleszédül. Azt hiszem lesz mit tanulni életem végéig, hogy némi morzsát összesöpörhessek.
Most álljunk meg egy szóra! Eleink, a Magyar királyság tudói kiemelkedő asztrológiai tudással rendelkeztek, ez a nyugat európai tudósokkal folytatott levelezgetésekből nyilvánvaló. Na már most, ha valaki ismerte a bolygókat, azok erőminőségeivel tisztában volt, tudásával meghatározhatta azok útját, akkor szinte pontos térképet kapott, nem csak az időjárás leendő alakulásáról, de egyéb nagy léptékű eseményről is.

Ez nem szemfényvesztés, hanem a rend ismeretéből fakadó tudás.
Ez a tudás tükröződik a népi megfigyelésekből. Ha ekkor és ekkor ilyen az időjárás minősége, akkor a bolygómozgások törvényszerűségéből következően tudható, hogy amakkor olyan meg olyan időjárás lesz.
pl. sokáig nem értettem mi alapján határozták meg az egyes jegyekhez tartozó minőségeket. Itt van a skorpió esete. Az állat és annak életvitele alapján tüzes száraz minőségként jellemezném. Csakhogy tapasztalati tényezőként ez a tartomány mindig vizes minőséget hoz a földre. Ugyanez a helyzet a vízöntő levegő minőségével is.
A természetben a természet rendje szerint élő ember számára hihetetlen nagy segítség ez.
Ez a felismerés eloszlatott több olyan ma divatos tévhitet, melyeket soha nem tudtam elfogadni, mindig éreztem, hogy valami sántít bennük.
Ilyen az, hogy egyesek „chemtrail”-lel, vagy a HARP rendszerrel kényük kedvük szerint befolyásolják az időjárást. 

Nem igaz! Lehet, hogy szeretnék, de nem tudják.
(vagy pont úgy befolyásolják, ahogy a csillagok előre mutatják)
Mihelyt felemeli az ember a fejét, felnéz az égre, és megérti az összefüggéseket, azonnal látja, hogy a Jóisten térképként elénk tárt mindent, mit tudnunk kell.
Ez a térkép nem térben, hanem az időben segít eligazodni.
Meggyőződésem, hogy az ember okozta klímaváltozás tézise is kamu. A fentiekből adódóan teljesen előre látható természetes folyamatokról van szó. Az már más kérdés, hogy ez az emberiségre nézve, vagy az ő szemszögéből tekintve ezek a folyamatok katasztrofálisak. Szerintem az emberiség már többször átélt hasonló folyamatokat.

tanulás

Tanulni kell! A tanuláshoz viszont elsősorban alázat kell!
Alázat nélkül nem lehet tanulni sem embertől, sem Istentől.
A valódi tanítás nem más, mint az alázat megtapasztalásához adott lehetőség.
A tanulás, a tanítvány és a tanító viszonyának függvénye. Minél kevesebb a tanítványban az alázat, annál kevesebb tudásra képes szert tenni. Minél kevesebb az alázat a tanítóban, annál kevesebb tudást képes átadni.
Hajlamosak az emberek azt gondolni, hogy a rendszer a rossz, vagy az iskola. Újabb és újabb iskolákat, és módszereket találnak ki, pedig csak a fent említett törvényszerűséget kellene figyelembe venni. Egyrészt Ember-Ember viszonylatában, másrészt Ember-Természet viszonylatában.
Isten a természeten keresztül tanít. A természet elsősorban alázatra tanít, ami által pedig mindenre megtanít. A természetben az alázat a maga teljességében, vagyis isteni mivoltjában van jelen. Az, hogy mennyit vagyunk képesek tőle megtanulni, a bennünk kimunkált alázat függvénye.
Csak azt tarthatjuk elsajátított tudásnak, vagyis valódi tudásnak, amit alkalmazni is képesek vagyunk. Az általunk alkalmazott tudás nem más, mint az életünk, a viselkedésünk, a teremtett világhoz való viszonyunk. Ha ez nem tetszik, vagy beteg, akkor ez azt mutatja, hogy milyen téren ildomos az alázat tudományában fejlődnünk.

Az észben, az egoban nincs alázat. Az alázat a szívben van, az érzésekben. Ezért a legtökéletesebb tanulás az érzéseken keresztül valósul meg.
A tanulás, a valódi tudás magunkévá tétele az által, hogy az érzéseken alapul nem számszerűsíthető, mennyiségként nem kifejezhető, nem mérhető ilyen formán. A teremtett világgal való harmóniánk az egyedüli mértéke tudásunknak, tanulásunk eredményének.
Az alázat legfontosabb ismertetője a szelídség. Ezt a tudatlanok többnyire, mind a természet, mind az emberek vonatkozásában gyengeség jelének tartják. Pedig az erejének teljes tudatában lévő teremtmény, vagy teremtmény rendszer képes csak az erejének megfelelő szelídségre. Ezért a természet, az emberek irányába tanúsított szelídségébe, alázatába belegondolva láthatjuk, sejthetjük erejét.
Az ember azt hiszi bármit megtehet vele, építően-rombolóan viselkedhet, de ez csak olyan, mintha azt képzelnénk az alvó oroszlán soha sem ébred fel álmából.

A felhő

Egy barátom ajánlotta a következő filmet. A film címe "A felhő" .
Nagyon kemény film. Egy tinédzser szemével mutatja be egy nukleáris baleset következményeinek eseményeit.
Szerintem filmtechnikailag is, és színészileg is kiváló munka. Ez csak fokozza a hatást.
Ha ajánlhatom úgy nézd meg a filmet, hogy nem sietsz sehova, és utána van lehetőséged elmélkedni. Nem zavar senki.
Nézz körül! Minden amit látsz, a fotel amelyben ülsz, a tv amit bámulsz,
minden-minden ami körül vesz, csak azért lehet, mert vannak azok az atomerőművek. Azok nélkül az emberiség képtelen lenne mindezt legyártani, vagy kialakítani a feltételét, hogy legyárthassák.
A kényelmed ára az, hogy bármelyik pillanatban részese lehetsz hasonló történéseknek. Biztos vagy benne, hogy megéri NEKED, a GYEREKEDNEK, az UNOKÁDNAK, az őket követő GENERÁCIÓKNAK?
Biztos vagy benne, hogy szükséged van mindarra, amivel ma körülveszed magad?
Elmélkedj, és cselekedj amíg nem késő....

https://youtu.be/GFJr8h44sp4

Birkatöke

A pásztoroknál, de úgy általában a régiségben nem pazaroltak a az emberek.
Amit adott a Jóisten azt felhasználták.
Egy jó barátommal többek között vágtunk egy kost a hétvégén. Szép megtermett, több mint két éves cigája kos volt. Ügyesen ment a vágás, tisztelettel, úgy ahogy az Öregek tanítottak. A nyúzás is jól ment. A barátomnak, ki most tőlem tanult, mint egykor én is, kézre állt a kés.
Mindenből lett bőséggel, hála érte a teremtőnek. Amit lehet felhasználunk, minél kevesebb menjen bitangba.
A húsán kívül a szőrme is kidolgozásra kerül. Jó meleg prém lesz belőle. Hűvös éjszakákat enyhítő lágy takaró.
Volt időnk, így szépen leszedtük a hájat, fagyút is. Hétfőn azt is kisütöttem. Hát lett is bőven, majdnem tele lett a befőttes üveg. Jó fajta gyógyír készül majd belőle gyógynövényekkel. Bár már így magában is gyógykenőcs.
Van még valami, amit felhasználtunk. Tudom egyesek elképzelni sem tudják, valljuk be honnét is tudnák, milyen finom csemegét is kaptunk.
Félre tettem a kos tökét. Igen a heréket.
Este hagymán meg reszteltem a karikákra vágott birkatökét. Csak módjával fűszereztem, nehogy elvegye az ízét, majd tojást ütöttem rá.
Bevallom életemben először készítettem. Kissé óvatosan kóstoltam én is.
Hát valami fenséges csemege. Azt kell mondjam, tudtak élni ezek a pásztorok!
Az már csak hab a tortán, hogy a világ nagy részén igen drága csemege. Afrodiziákumnak tartják, helyre állítja a renyhe férfiasságot. Talán nem ártana népszerűsíteni, sőt tán receptre is adhatnák.

A tűznél

Lágy csend honolt a tájon. A köd, mint egy nagy dunna borult a tanyára. Eltakart mindent, a csupasz fákat, a kopár bokrokat, a legelőt, a tanyát,
az aklot az állatokkal.
Elnyelte a hangokat és a fényeket, de még a vak sötét éjszakát is.

Csak a süket csönd volt jelen. Tán ezért is, szinte hallani lehetett,
ahogy hömpölygött, mint egy megállíthatatlan nagy folyam, át az erdő sűrűjén.
Úgy tűnt, mintha nem is itthon lennék, hanem valahol másutt, egy másik világon. Szokatlan, ismeretlen helyen.
Mindenki elment. Egyedül őriztem a tüzet. A lángok már ellobbantak,
de a zsarátnok még vörösen izzott. Sziporkázó fényein a csillag poros nyári éjszakák elhaló képének emléke derengett. Olyan volt, mint egy izzó tükör.
Egy luk, egy kerek rés, egy kapu, melyen elszökhetnék eme ijesztő másvilágból.

Halkan szólt. Nem is hallhatóan. Csak érezni lehetett. Hívott, lépj át a kapun!

A tűznél ültem. A parázson apró láng nyelvek lejtettek vidám táncot.
Ujjongva örültek röpke létüknek, mit a lenge szellő szított.
A korom sötétben minden olyan lágy volt. Úgy véltem látok, pedig csak éreztem a körülöttem lévő világot. Mintha minden halvány fény szálakból lett volna szőve. Derengtek a fák, a bokrok, a legelő, a tanya és az akol az állatokkal.
A derengő tájat néztem, hol az áramlásban minden egybefolyt.
Tudtam nem vagyok egyedül. Éreztem itt ül mellettem. A ruhája fehér volt, mint a hosszú fehér haja. Nem hófehér! Inkább olyan, mint a barlang mélyén derengő, eltévedt, egykor fényes napsugár.
Arcának finom vonásait tán az időtlenség simította el. Szemében a lágy szeretet fénye ragyogott, mint távoli csillag. Felfoghatatlan mélységű ragyogás volt.
Úgy véltem mosolygott, ahogy a tüzet nézte. Arra gondoltam, mint újonnan érkezettnek köszönnöm kellene. Érkeztem, még ha nem is mentem sehova.
Mit is mondjak, hogyan szólítsam …?
Belül tudtam, teljesen felesleges ezen gondolkodni. Inkább „csak” érezni kell.
Érezd a köszönést!
Egy lágy, finom hullám futott át rajtunk, s szinte felvillantunk.
Tudtam köszöntünk.
-------------------------------------------

(részlet)

Napszentültekor

Alkonyodik, pörög az esti rutin, etetés, itatás, fejés….
A fiam is körülöttem bóklászik.
Lesi az őszapót, mely a kazal végébe rakta függő fészkét. Csodálatos építmény, igazi mestermunka e fűszálakból, mohából szőtt, pihével bélelt fészek. Öröm lehet benne fiókának lenni.

Később a kutyát tanítja.
– Ül! - hangzik a vezényszó a fiúcskából.
A hatalmas kuvasz, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne,
farkát csóválva engedelmeskedik.
Érdekes látvány.
A kutya ülve majdnem olyan magas, mint a 8 éves fiam. Súlyban pedig legalább három szorosa. Erejéről tán beszélni sem kell, mégis gondolkodás nélkül engedelmeskedik.
Természeti minta ez is, mely pontosan jellemzi világunkat is….

Tavasz

Már ereje van a napnak. Jólesően melegíti a hátam a fekete mellényemben.
Bár a szellő még igencsak nyers.
Egy-egy hevesebb fuvallat bizony még kellemetlen hidegrázással emlékeztet, hogy a nap még csak alig-alig lépett az éves útján a kos tartományába.
Az erdő felé tekintek, hol a hunyorgó napot, mintha a még kopár tölgyfák szikár ujjai tartanák az égen.
Egyre hangosabb az erdő. Folyamatosan térnek már vissza kóbor lakói.
A nem rég érkezett barázdabillegető is fészeknek való helyet keres.
Megtelnek a fészkek, s a természet nagy szimfonikus zenekarában mindenki a helyére kerül.
A trillázások közé keveredett őzbak horkantása, mint az üstdob zeng messze, egészen a völgy aljáig.
Bogyó, a fiatal kecskebak fel is kapja a fejét, szimatol , s mivel veszélyt nem érez, tovább falatozik a tavaszi zsenge fűből.
Az anyák hihetetlen mohósággal habzsolják a friss zöldet.
Ebből lesz ám az erős, tápláló tejecske a gidácskáknak!
Kell is!
A kicsik még fel-alá rohangálnak a legelésző nyáj körül. Pajkosan fogócskáznak, ugrándoznak, élvezik a karám bezártsága után a kinyílt tér szabadságát.
Figyelem, ahogy az anyák gondosan megválogatnak minden egyes leharapott fűszálat.
Vajon ki tanította meg őket a növények ismeretére?
-Ülök itt a fűben, s kavarognak bennem a gondolatok: Mi lett velünk? Hol van a velünk született tudás? Mikor és kik ölték ki belőlünk?
- Ülök itt a fűben, s ezernyi növény vesz körül. Javarészt ehetők.
A mosolygós tyúkhúr, mellett a bólogató pásztortáska, a csilingelő árvacsalán
mind- mind boldogan, elégedetten nyújtózkodnak és hirdetik a világmindenség Egyszerű tökéletességét.
- Ülök itt a fűben, és arra gondolok újra kell kezdeni! Megtanulni mi mire jó, minek mi a feladata. Újra értelmet adni a létezésének.
De hogyan fogjak neki?
Empirikusan?
Ahogy a történelem könyvek tanítják?
S a hibákat a létkerék újabb és újabb fordulataival csiszolni?
Hmm, túlontúl sziszifuszi munka lenne, s tán fajunk túlélése is megkérdőjeleződhetne!
Nem, nem ez az út!
Sohase jártunk, járhattuk ezt az utat. Mit semmi sem bizonyít jobban, mint itt létünk.
Csendben kell maradni. Még a gondolatainknak is csendben kell maradniuk! Sőt, leginkább azoknak!
Ebben az igazi csendben, mint vékony aranyfonálon aztán megérint minket az Isten.
Beleremegünk, s e rezgés megannyi szólamban tudatja velünk a felfoghatót.
Majd értjük, mely a hívó, s mely az intő szó.
Minek a feladata az építés, s minek az elbontás.
A felismeréstől ujjongó lelkünk örömébe egy kicsit tán beleremeg a Jóisten is.
– Nem értem miért mozdul meg karom, miért emeli számhoz a vadrózsa friss hajtását,
csak érzem, a táj megremegett...

Hazafelé ...

     Esett az éjjel. Jócskán jött az égi áldásból. Az ősz is nedvesen indított, majd a tél erre ráerősített. Az utolsó két hónapban nem is emlékszem, hogy lett volna egymásután úgy három nap, amikor nem esett semmilyen csapadék.
     A víz az életet jelenti, csak valahogy nagyon billeg a rendszer. Van, hogy nagyon hiányzik, van amikor pedig túl sok van belőle.
Az ember pedig csak zsémbeskedik, morog. Jól odamondogatja a szomszédnak, meg akinek csak lehet. Vagy dohog magában, mintha másra már nem jutna erő.
    Az EMBER magára maradt, s csak ember(ke) lett.
Elhitte, hogy tőle csak ennyire futja. Az emberiség egy része, mint a nyugati társadalmak zöme, talán még soha sem eszmélt rá önnön hatalmasságára, így fel sem róható neki ez a magatartás. De azon nemzetek esetében, kiknek tudása íratlan időkbe nyúlik vissza, már nem nézhetünk félre, és pironkodva, szemlesütve nem legyinthetünk a felelősség nem vállalása felett!
   Tétlen vagy Nemzetem, pedig minden zsigeredben ott a tudás, s őseid hagyatékával használnod kell! Emlékszel, hogyan kell megfognod a vizet, s kiegyenlíteni és egyensúlyba hozni azt mi kibillent!
Térj meg őseid hagyatékához, hogy újra használhasd azt a tudást, mely szerint, ha annyi hitetek lenne, mint ez a mustármag, és azt mondanátok a hegynek, hegy gyere ide, akkor a hegy idejönne. Ne feledd és vedd komolyan, a Jóisten saját képmására teremtett téged!
     Esett, így sár van. Komoly, rendes nagy dagonya. Ragadós, nehéz, mondhatnánk marasztaló, de hideg, nyúlós máz.
Mint minden, ez is tanít bennünket. A föld és a víz elem keveredése ez a massza, mely lassan, de feltartóztathatatlanul mászik át mindenen mi az útjába áll.
Ez is a ritmusra tanít. Önfegyelemre. 

     A holló is csak lassú szárnycsapásokkal siklik, pedig de szeretem nézni, ahogy a hihetetlen légi bukfencekkel, bravúros csavarintásokkal igyekszik násztáncával lenyűgözni élete társát, minden évben, újra és újra.
Most ő is csak lassan siklik, tán csak nyújtózik egyet. Vagy üzen, hisz ő égi hírnök. Üzen: emelkedj föl! És igaza van, csak úgy kerülhetjük ki ezt a lassú, ragacsos masszát, ha fölülemelkedünk rajta.
     Már az erdőben járok, mikor megnyugtatón rajzolódik ki házikónk körvonala. Bátor őrünk nyugodtan fekszik a nedves földön. Jegesmedvére emlékeztető bundájában fittyet hány a nyirkos, nyúlós időre. Örömét leplezné,
de hatalmas lompos fehér farka elárulja: örül, hogy a gazdit látja.

    Nini, mi suhan a fák között? Egy kedves szomszéd. Öröm fut át lelkemen mindig, ha e kedves kis tüneményt látom. Oly mesés e kicsi mókus, s mégis mily nagy tanító ő is. Szorgos kis teremtmény, ki gondosan készülődik. Nem azért mert félne! Hisz ő még tudja a Jóisten mindenkiről gondoskodik, de mindenkinek hozzá kell tenni a magáét. Készülődik, gyűjtöget, nem sokat, épp eleget. Meleg, puha fészket bélel.
Tudja, hogy ha jő a zord fagyos világ, legjobb meghúznia magát. Ügyet sem vetve az elemek tombolásának, nyugodtan alussza téli álmát. Pihen.
Olyan, mintha nem is e világon lenne.
Üzenetet hozott, közel már az új év! Itt a kikelet! Már csak pár nap és a fény túlerőbe kerül a sötétségen, az esztendő soros változásában.
Lelkünk már nagyon várja, hogy a világ világossága győzedelmeskedjék.

Házi konzerválás

    Az önellátás felé igyekvőknek, vagy a környezettudatos életmód kedvelőinek fontos, hogy életvitelükkel a lehető legkevésbé terheljék a környezetüket. Ennek egyik fontos alappillére az energia fogyasztás.
     A jelenlegi fogyasztói társadalom, háztartásbeli, egyik fő energia zabálója az élelmiszerek tartósítására, tárolására használt hűtő, fagyasztó eszközei.
Ez a konzum világ el sem tudja képzelni ezen eszközök nélkül az életét, pedig ha belegondolunk, 70 éve a falunkban villany se volt, nem hogy fagyasztó.
       Talán érdemes lenne a fagyasztás elemi fizikáján józan paraszti ésszel elgondolkodnunk. Mint tudjuk, amikor a víz megfagy, a térfogata megnövekszik, és ebben akkora erő rejlik, hogy képes akár a sziklát is szétrepeszteni.
Az élelmiszereink nagyjából ¾ részben vízből állnak. Amikor lefagyasztjuk őket, a sejtekben található folyadék egyszerűen szétszakítja azokat. Az így tartósított élelem az emberi szervezet számára egyáltalán nem ideális, és csak kis részben hasznosítható teljes értékűen.

     Ezen felül, ami még sokkal fontosabb, mégis nagyon kevesen gondolnak bele, az a meleg/hideg hatások minőségi jellege. Képzeljük csak el, a nyári hőségben(meleg minőségben) hatalmas energia ráfordítással lehűtjük, lefagyasztjuk, azaz óriási hideg minőséggel látjuk el az élelmet hosszú időn keresztül folyamatosan. Majd télen, amikor a környezetünkben is a hideg minőség uralkodik, egy jelentősen hideg minőségű élelmet fogyasztunk. Ez a hűtő hatás szervezetünket rengeteg felesleges erőráfordítással terheli. Az ebből adódó erőhiány jelentősen csökkenti a szervezetünk védekező képességét, lehetőséget adva a kórokozók elszaporodására, hajlamossá téve a megbetegedésekre.
     Ezzel szemben a befőzés, melegben meleg energiával látja el az élelmet, és a hideg minőség eluralkodásakor a szervezetet segítve meleg minőséggel látja el azt. A fagyasztással történő hibás tartósítási módnak nem elhanyagolható a környezetkárosító hatása is a jelentős energia fogyasztás révén.

         Nézzük meg, milyen kipróbált időtálló tudást tud felmutatni eleink bölcsessége.

       A legkézzelfoghatóbban a gyümölcsök, növények befőzésének praktikái maradtak fenn. Ez szinte mindenki számára ismeretes. Nagyon hasonló, jellegében azonos tartósítás a szárítás, aszalás. Mindezek működtetése megoldható egyszerű újratermelődő energiaforrásokból, és a hideg/meleg minőségeket is a helyén kezeli.
        Mióta a tanyán élünk életvitelünkből adódóan jelentős húsmennyiséget is előállítunk. Ennek a fagyasztáson kívüli tartósítását újra kellett tanulnunk. Itt is a befőzés módját választottuk. Egy konzerváló gép beszerzésével megnyílt a lehetősége, hogy úgy tartósítsuk a húst, hogy ne keljen fagyasztanunk. Az elvvel tisztában voltunk, de a praktikus tudást sajnos újra kellett kísérleteznünk, tanulnunk.
        A disznóvágás 80%-át képesek vagyunk lekonzerválni. A disznótoros káposztától a disznósajton keresztül a hurkáig, színhúsig szinte mindent.
Ezeken a sikereken felbuzdulva a kecske és juh ilyen jellegű feldolgozását tűztük ki célul. A kihívást ezen húsok csontos volta jelentette, valamint, hogy a belsőségeket sem lehet csak úgy egyszerűen a dobozba dobálni.      

Abból kellet kiindulnunk, mire is fogjuk a konzervhúst használni. Már rég túlléptünk azon a nézeten, hogy ezekből a húsokból csak pörkölt, vagy gulyás készíthető.
Fantasztikusan finom belőle pl. a rizottó is, vagy a kerámia tálban krumplival vegyes zöldséggel sült husika. Egy nagy konzervből simán jóllakik az egész 5 tagú családunk.
További nagy előnye, hogy az ebéd pillanatok alatt elkészül, hisz a hús már előfőtt.
A konzervből kivéve ugyanolyan szép színű, szaftos, jóízű mintha a frissből készítenénk. Ha arról van szó, a hús további feldolgozás nélkül is fogyasztható. Folyamatosan megtaláltuk azokat az ételeket, melyek így könnyen elkészíthetőek. A belsőségekből, és némi színhúsból pedig pástétomot készítettünk. Ez volt az első próbálkozásunk, és egy zöldséges, vadas jellegű pástétomot sikerült csinálni.
     
      Két nem egész egy éves kecskéből 18 db kb. 0,9kg húskonzerv készült, és 12db 0,5 kg os pástétom. Ezenkívül a négy combot külön sütöttük meg, ezek együtt 5,4kg voltak. A sült húsokat egyszerűen üvegbe rakva zsírral leöntve, további kezelés nélkül tárolhatjuk, hűvös helyen. Bár ezt azért jobb mihamarabb elfogyasztani.

       A konzervek több évig is elállnak. A minap egy 3 éves konzervünkre bukkantunk, semmi baja nem volt, így jóízűen elfogyasztottuk.

      Nézzük a költségeket a nagy doboz 50 centbe kerül. Ezt a dobozt 10-12 szer használhatjuk fel újra. Ezáltal a doboz egyszeri felhasználási ára 5 cent, plusz a minden alkalommal új tető, ami 10cent. Tehát egy felhasználás 15 centünkbe kerül. A konzerveket nagyjából két órán keresztül kell főzni. Ez nem igazán okoz külön költséget, ha amúgy is takaréktűzhelyen (sparhelt) főzünk, hisz az egyéb főzés mellett elrotyog a konzerv is. De ha még gázon is kellene megfőznünk, akkor sem nagyobb a költségünk pár centtől konzervenként. Vagyis egy konzerv bekerülési költsége, nem igazán éri el a 20 centet. Na és ha belegondolunk, hogy itt be is fejeződtek a ráfordítások, hisz a konzerveket már csak felrakjuk a polcra, és szükség esetén csak elővesszük, láthatjuk hogy igen költségkímélő tárolási módról van szó.
      Megemlíthetjük még azt a tényt is, hogy a kész étel elkészítésénél az előfőzés jelentős időt, így energiát takarít meg. A konzerv elkészítésébe fektetett erő, és költség ezáltal is hasznosul.
A befőzés általi tartósítás jelentős költségkímélő megoldás lehet az önellátásra törekvő családi gazdaságoknál.

A tartósítás területén a következő lépésünk, hogy a növényi táplálék tartósításánál minél nagyobb részben kitudjuk használni az enzimes tartósítási módokat, hasonlóan a savanyú káposztához. De erről majd következő írásomban számolok be.